Decemberben a Red Bull és a Ferrari, majd az olaszoktól motort kapó Sauber és a szintén Ferrari-motorokat használó kisebbik Red Bull-csapat, a Toro Rosso is kilépett a Forma-1-es csapatok szövetségéből, a FOTA-ból.

Bár az indoklásaikban nem mondták ki konkrétan, de a távozáshoz a csapatok által még 2009-ben közösen elfogadott és önként vállalt kiadáscsökkentési program, az ún. RRA körüli viták, bizalmatlanság vezetett. A fentiek ellenére a Ferrari főnöke, Stefano Domenicali hangsúlyozza, hogy a költségek ezután sem szaladnak meg, a sportágat keretbe foglaló Concorde Agreement 2013-as megújítása pedig továbbra is együttműködést kíván majd a csapatok részéről.

“Világos, hogy nagyon fontos év következik, mi is tisztában vagyunk ezzel. Az is egyértelmű, hogy csakis egy ajánlat van, nincs kidolgozott alternatíva” – mondta a Concorde Agreement kapcsán Domenicali, utalva arra, hogy az F1-ből való távozás, új sorozat alapítása pillanatnyilag nem valós lehetőség

“A következő hónapokban indulnak a tárgyalások a Concorde jövőjét illetően. Egyelőre még csak egyeztetünk a költségek csökkentéséről, főképp a nagyobb csapatokkal, annak ellenére is, hogy elhagytuk a FOTA-t. Ezen a területen a Ferrari mindig az élen járt” – magyarázta az olasz alakulat téli sajtóhetén, a Wrooom!-on a főnök.

“Azt se feledjük, hogy az RRA továbbra is érvényben van. Azt kellene tisztázni – és mostanában ezzel foglalkozunk -, hogy a 2009-ben aláírt első változatnál maradjunk vagy váltsunk a 2010 őszén Szingapúrban felvázoltra. Az előbbi 2012-re már igen komoly megszorításokat tartalmaz, míg a szingapúri változatban más, 2017-ig szóló összegek vannak.”

“Lényeges, hogy kiderüljön, fontos-e ez a jövő szempontjából. Mi legyen azokkal, akik nem tartják magukat a szabályokhoz? Jelenleg csak pénzbeli büntetés van tervben, de dönthetnénk úgy is, hogy esetleg sporthátránnyal is szankcionálhatnánk és ha igen, ki dönthetne erről.”