A Ferrari 2010 nyarán jelentette be, hogy a McLarentől átcsábította Pat Fryt, aki Aldo Costa tavalyi kirúgása után nem sokkal megkapta a technikai igazgatói posztot Maranellóban.

Az olasz csapat tavaly nyáron gyökeres szemléletváltást és átszervezést határozott el, Fry pedig egy kis fejvadászattal is hozzájárult ehhez: a mérnök féltucatnyi régi mclarenes kollégáját csábította át a Ferrarihoz 2012-re. Az olasz Corriere dello Sport szerint Rupad Darekar, Jonathan Heal, Ioannis Veloudis, Lawrence Hodge és Giacomo Tortora aerodinamikusok mind Maranellóban dolgoznak majd ezután.

A finn Turun Sanomat úgy tudja, hogy a McLaren aerodinamikai projektvezetője, Marcin Budkowski is hamarosan a Ferrarinál bukkan fel, bár ezt az értesülést a brit csapat ügyvezető igazgatója, Jonathan Neale cáfolta, az ő elmondása szerint Budkowski csak “jól megérdemelt szabadságát tölti” és az év egy későbbi pontján visszatér majd Wokingba.