F1: Minden készen áll a hungaroringi rohamra 2 Mogyoród alpolgármestere, Kurucz Péter elmondta, hogy bár már hatalmas rutint szereztek az ilyenkor szokásos “rohamra” való felkészülésben és annak a rendőrséggel közös levezénylésében, de mint minden évben, így most is akadnak újdonságok, meglepetések. Ezek közé tartozik az idén debütáló GP Fest elnevezésű kísérő fesztivál. A csütörtökön kezdődő fesztivált az Aquapark mellett lévő 8 hektárnyi területen tartják, remélhetőleg nagy sikerrel – tette hozzá az alpolgármester.

Mint az egy korábbi sajtótájékoztatón elhangzott, a szervező cég európai színvonalú vendégfogadást ígér, bár hangsúlyozták: az első fesztiválév mindig rejt buktatókat, így terveik szerint az elkövetkezendő évekre nyeri el valódi arculatát a GP Fest.

Mogyoród alpolgármestere a hatalmas tömegekben érkezők elszállásolásával kapcsolatban azt mondta az MTI-nek, hogy egyre kevesebben keresnek kiadó szobát a községben, a többség inkább a pálya közelében lévő kempingben lakik majd. Étel- ital- és ajándéktárgyak árusítására 40-50 vállalkozó kapott engedélyt, remélhetőleg másfajta “vállalkozók” nem jelennek meg a környéken – utalt az örömlányok esetleges felbukkanására Kurucz Péter. Mint mondta, türelmi zónát most sem jelölnek ki, az esetleg szolgálataikat kínáló prostituáltakkal szemben a rendőrség fog intézkedni.

A csütörtöki nyitórendezvényekhez, illetve a hétvégi versenyhez a jelek szerint minden készen áll – tapasztalta a helyszínen járva az MTI tudósítója. Fót és Mogyoród között takarítják az utat a közútkezelő emberei, s nagy rend, tisztaság van a község belterületén is. A Hungaroringen is az utolsó simításokat végzik.

Az idei Forma-1-es versenysorozat magyarországi futama miatt már csütörtök délután, az ingyenes bokszlátogatások idején is nagyobb forgalomra lehet számítani az M3-as autópályán Budapest és Mogyoród között, az M3-as autópályán Budapestről Gödöllő felé közlekedőknek hosszabb menetidőre először csütörtök délután, majd szombat és vasárnap délelőtt lehet számítani.

Magyar Nagydíj ideje alatt az Orangeways a Volánbusszal közösen ingyenes, légkondicionált autóbuszokat közlekedtet, míg a BKV a 24 és 72 órás jegyek, illetve Budapest Kártyák tulajdonosainak ad kedvezményt: az utasok július 27-én 0.00 órától 31-én éjfélig kiegészítő jegy vásárlása nélkül utazhatnak a 8-as (gödöllői) HÉV-en.

A Magyar Nagydíj biztosítását idén is a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) végzi. Négy nap alatt több mint ezer rendőr teljesít szolgálatot a Hungaroringen és környékén – olvasható a rendőrség közleményében -, a magyar rendőrök munkáját lengyel, román és osztrák kollégáik segítik. Az idén több konzulátus képviselője is jelen lesz a Hungaroringen, hogy segítsék az állampolgárok ügyintézését, könnyítsék a kommunikációt.

A PMRFK közleménye szerint a versenypálya körüli és az oda vezető utakon a verseny minden napján megállási tilalom lesz érvényben. A szabálytalanul parkoló járműveket a rendőrség elszállíttatja, azokat csak a szabálysértési bírság, illetve a szállítási költség kifizetése után kaphatják vissza a tulajdonosok. A forgalom folyamatosságát minden érintett útszakaszon rendőri irányítással, tájékoztató táblákkal segíti a rendőrség. Javasolják, hogy az autósok a kijelölt, őrzött parkolókban álljanak le, a bűncselekmények megelőzése céljából járműveiket minden esetben zárják be, az utastérben értékes tárgyakat, iratokat ne hagyjanak.

A forgalmirend-változásokról és az egyéb aktuális tudnivalókról a www.police.hu honlapon lehet tájékozódni.