A szombati, bravúros pontszerző (8.) helyezése egyúttal a pole pozíciót is jelentette Kiss Pál Tamás számára a vasárnapi második GP3-as futamra a Nürburgringen. A miskolci tehetség mellől finn csapattársa, Aaro Vainio indulhatott az első rajtsorból.

Még szemerkélt az eső, amikor a mezőny megkapta a rajtjelet. Tamás jól indult, de a szárazabb ívet keresve kissé lefutott az ideális ívről az első kanyarban, így Vainio megelőzte. De a miskolci autós a negyedik kanyarból már belső íven jött ki, így visszavette a vezetést.

Nem örülhettünk sokáig, ugyanis a 4. helyről óriási lendülettel rajtoló James Calado feljött másodiknak, és Valtteri Bottasszal együtt a vezető magyart ostromolta. A Tech1 Racing másik autóját vezető Vainio azonban kiforgatta az Caladót, többeket a pályamenti fűre kényszerítve. Vainio később bokszutcán áthajtásos büntetést kapott tettéért.

Közben Bottas (ART Lotus) a hajtűkanyar előtt szárazabb ívre helyezkedett, mint a magyar fiú, így még az első körben átvette tőle a vezetést. Tamás másodikként zárta az első kört, de a bajnoki éllovas, Alexander Sims a második körben megelőzte, a következő fordulóban pedig a rutinos holland, Nigel Melker is utat talált a sokat csúszkáló magyar mellett.

Kiss Pál Tamás 2 perc 13 mp-es köröket futott, miközben az előtte autózó Bottas, Sims és Melker lazán futotta a 2:10-es rundokat. Ez a körönként 3 másodperces lemaradás állandósult: miközben a másodéves GP3-asok folyamatosan gyorsultak az esőtől nedves, csúszós pályán, Tomi nem tudta tartani a tempójukat. A 4. körben a mögötte autózó Lewis Williamson és Adrian Quaife-Hobbs összeütközött, ideiglenesen felszabadítva a Tech-1 magyarját a nyomástól.

Öt körrel a leintés előtt Bottas vezetett Sims és Melker előtt, Kisst pedig az addaxos Tom Dillmann vette üldözőbe. A francia kocsija gyorsabb volt, a végére veszélyesen megközelítette a magyart, de Tamásnak sikerült közel három másodpercet megőrizni az előnyéből, ezzel újabb 3 értékes pontot szerzett.

Kiss Pál Tamás dupla pontszerzése 2


A 30 perces időlimit lejártával leintett futamot végül Valtteri Bottas nyerte, ezzel a tizedik GP3-as futamon a finn lett a tizedik különböző győztes. Melker az utolsó körben mindent egy lapra feltéve még megtámadta Simset a második helyért, de kicsúszott a menekülőútra, így a holland maradt harmadik.

Kiss Pál Tamás csapattársa, a finn Hylkema a leintés után még összetörte a Tech1 Racing kocsiját, amikor a korlátnak csúszott, de ez nem befolyásolta a verseny végeredményét.

GP3-sorozat, Nürburgring. A 2. futam végeredménye (14 kör):

1. Valtteri Bottas (FIN) 30:25.297 perc
2. Alexander Sims (GB) + 1.473 mp.h.
3. Nigel Melker (NL) + 2,717″
4. Kiss Pál Tamás (HUN) + 21.550″
5. Tom Dillmann (FRA) + 24.379″
6. James Calado (GB) + 32.578″