F1: Vettel csak a bokszutcában örült 2 Sebastian Vettel az idény első felében megállíthatatlannak látszott, amikor nem győzött az időmérőn vagy a versenyen, akkor is mindig a második volt, de hazai versenyhétvégéjén a bajnoki Red Bull pilótája igen szárnyaszegett volt. A címvédő a kvalifikáción csak a harmadik rajtkockát szerezte meg, de a startnál a gyengén induló csapattársa mögött megtorpanva a negyedik helyre csúszott vissza.

A német a futam elején hibázott is, megpördült, a verseny második felében pedig végig Felipe Massát üldözte, támadta sikertelenül az 5. helyen, végül az utolsó kör előtti közös bokszkiállásuknál került csak a ferraris elé, a Nürburgringen lemaradt a dobogóról, 4. lett.

“Jó érzés volt Felipe előtt kimenni, jó volt látni az álló Ferrarit. Azt hiszem, a futam vége felé mindketten a határon autóztunk” – mondta, ezen kívül azonban semmi jót nem tudott említeni.

“Szerintem a negyedik hely volt ma a maximum, ami nem kielégítő. Keményebben kell dolgoznunk, hogy újra a dobogóra álljunk, talán győzzünk. El kell fogadnunk, hogy ma mások gyorsabbak voltak nálunk, de természetesen nem örülök, egyáltalán nem vagyok elégedett. Egész hétvégén nem éreztem magam jól, sosem tudtam hozni Mark tempóját” – foglalta össze a Német Nagydíj tanulságait Vettel.

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner is a fejlesztés felpörgetésének szükségességét hangsúlyozta a verseny után: “Seb egyszerűen nem találta a számára megfelelő balanszot az autón. Ahogy a Forma-1-ben mindig, láthatóan most kemény munka vár ránk.”