F1: Webber a folytatásról tárgyal 2 A Brit Nagydíj utolsó köreiben Mark Webbert arra utasította a Red Bull, hogy nem próbálja megelőzni második helyen haladó csapattársát, a címvédő Sebastian Vettelt. Az ausztrál – bár végül valóban nem sikerült előznie – az utasítást figyelmen kívül hagyva a futam végéig támadott.

A csapatutasítás és teljesítésének megtagadása a verseny után természetesen azonnal felvetette Webber jövőjének kérdését, hiszen az ausztrál szerződése csak az idény végéig él, 2012-re még nem írt alá a Red Bull-lal.

A kételyeket azóta a csapatfőnök, a tulajdonos és a Red Bull motorsportfőnöke is igyekezett eloszlatni, mindhárman arról beszéltek, hogy Webber maradni fog, és maga a veterán pilóta is ugyanígy nyilatkozik.

“Tárgyalunk a csapattal a 2012-es folytatásról, pozitív irányba haladunk. A vasárnap történtektől nem áll feje tetejére a világ” – mondta a BBC-nek.

“Christiannal (Horner, csapatfőnök) megbeszéltük a helyzetet a futam után. Mindketten előadtuk a saját álláspontunkat és azt hiszem, végül mindketten megértettük mindkét szempontot. Nyilván nehéz szituáció volt, de továbbra sem bánom, amit tettem. Abban a helyzetben ellentmondó érzéseim voltak, szerettem volna javítani a helyezésemen függetlenül attól, hogy ki is van előttem” – utalt a csapatutasításra és saját engedetlenségére a 34 éves pilóta.