Rubens Barrichello újabb két évre elkötelezné magát a Williams-istállónál az F1-ben. A brazil veterán úgy nyilatkozott, hogy még mindig nagyon motivált, célja, hogy a fejlődés következő lépcsőfokára segítse Sir Frank Williams gárdáját.

“Mindig az volt a célom, hogy a következő, majd az azt követő évben is versenyezzek. A fiúk láthatják, hogy még mindig odateszem magam. Még mindig fogyókúrázom. Még mindig a végsőkig akarom tolni a csapatot. Megtartottam a motivációmat, pedig a kocsi egyáltalán nem jó. Mindent megkapnak tőlem. Jó látni, hogy változnak a dolgok, mert ettől mindenkinek nő a lelkesedése. Természetesen jövőre is versenyezni akarok, remélhetőleg ezzel a csapattal” – fogalmazott a 312 futamrészvétellel rekordernek számító brazil pilóta.

A Williams ügyvezető igazgatója, Adam Parr is támogatja Barrichello megtartását. “Nagyon szorgalmazom, hogy Rubenst megtartsuk a következő évre is” – jelentette ki a csapat irányítója.

Barrichello főleg az elmúlt másfél hónapban bevezetett személyi- és technikai változásoktól reméli saját, illetve a gárda sorsának jobbra fordulását. A csapat történetének leggyengébb szezonkezdése után lemondott technikai igazgatót, Sam Michaelt a korábban a McLarennél dolgozó Mike Coughlan váltja; tegnap pedig bejelentették, hogy 2012-től minimum két évig a Renault világbajnok V8-as motorjait fogják használni.

“Már beszélgettem Mike Coughlannal, jó három órán keresztül, és örömmel láttam, hogy figyel arra, amit mondok. Mike nagyon szerény, könnyen megközelíthető fazon, aki megértette, mit akarok mondani. Hamarosan el fogok beszélgetni az aerodinamikai részlegen dolgozó srácokkal is. Máris érzem, hogy változnak a dolgok” – jelentette ki Rubens.


“A srácok egyáltalán nem boldogok attól, ahogy jelenleg állunk, és nem is szabad, hogy azok legyenek. Amikor először vezettem az idei autót, nagyon csalódott voltam, hol tapadt a kocsi, hol meg nem. Egyértelmű volt, hogy nem léptünk előre (a tavalyi autóhoz képest). De remélhetőleg majd az új Renault-motorral fogunk: minden apró trükköt tud, könnyű és jól vezethető, sokkal jobb lesz tőle az egész versenyautó. Ez fogja előrelendíteni a csapatot.”

Barrichello végül utalt arra, veteránként elvárja, hogy megbecsüljék az F1-ben.
“Nem azért vagyok itt, hogy a létszámot növeljem, vagy hogy körbe-körbe autózzak. Elegem van ebből. Olyan autót akarok, mint a Brawnnál kaptam, amely meg tudja adni nekem azt, amit érdemlek, és ami előnyös helyzetbe hozza a csapatot. Jó irányba indultak el a dolgok” – szögezte le a brazil.