Egyelőre két évre (2013 végéig) szóló, de hosszú távra irányuló együttműködési megállapodást kötött a Renault-val a Williams F1 Team. A szerződés a klasszikus motorszállítói vonalon túl közös fejlesztésekről és marketing-akciókról is szól.

Az utóbbi évek sikertelensége ellenére úgy tűnik, hogy a kilencszeres konstruktőr-világbajnok Williams neve még mindig vonzó a Renault számára. A francia nyolchengereseket jelenleg a Red Bull Racing, a Lotus Renault GP és a Team Lotus használja.

Sir Frank Williams, a csapat alapítója így kommentálta a Brit Nagydíj hetére időzített bejelentést:

“Örülünk és izgatottan várjuk a Renault-val megkötött új partnerkapcsolatunkat. Ez a megegyezés újra egyesíti F1-es csapatunkat az egyik vezető motorgyártóval, és kiegészíti kapcsolatunkat a Jaguarral [a brit márkával a hibridrendszerek fejlesztése terén működik együtt a Williams – a szerk.]. Ugyanakkor szeretnék köszönetet mondani a Cosworthnak is: az elmúlt két évben mindig fair és megbízható partnereink voltak, reméljük, hogy még fogunk velük együtt dolgozni ebben az üzletágban.”

“Előző együttműködésünk a Renault-val a Williams történetének egyik legsikeresebb korszaka volt, de nem szeretnénk túl sokat tűnődni a múlton. A jövőbe kell néznünk, folytatnunk kell a pályán elért elismerésünk kivívását. Remélem, ez a megállapodás hozzásegít bennünket ehhez” – tette hozzá Sir Frank Williams.

A grove-i istálló nem titkolt célja, hogy a franciák erőforrásait használják az 1600 köbcentis, V6-os turbómotorok bevezetése, 2014 után is.

A Renault Sport elnöke, Bernard Rey így nyilatkozott a Williams-együttműködésről:
“A Renault azért marad a Forma-1-ben, hogy költséghatékony módon érjen el sikereket, és a Williamsszel megkötött partnerség hozzásegíthet bennünket ahhoz, hogy gyarapítsuk a korábbi években elért sikereket.

Jacques Villeneuve, Williams-Renault, 1997

Jacques Villeneuve, Williams-Renault, 1997

Jacques Villeneuve, Williams-Renault, 1997


A Williams az utóbbi időben kereskedelmi és technikai oldalon is fontos lépéseket tett működésének fejlesztése érdekében. úgy érezzük, hogy a Renault-val kötött megállapodás egy újabb lépés komoly terveik megvalósítása felé.”

“Természetesen nagyon büszkék vagyunk arra, hogy újraélesztjük a Williams-Renault nevet. Közös erővel olyan versenyautókat fejlesztettünk ki, amelyek a technikai innovációról váltak híressé, és a mai napig a Renault legsikeresebb F1-es időszakát jelölik” – tette hozzá a Renault F1-es nagyfőnöke.

A Renault már korábban jelezte, hogy képesek és hajlandóak is négy F1-es csapatot ellátni motorokkal. A Red Bull és a gyári Renault-istálló mellett 2012-től immár három csapatuk lesz, amelynek autói a dobogós helyekért versenyezhetnek.