A Q1-ben a már megszokott szereplők búcsúztak most is, a két Lotus, a két Virgin és a két HRT nem jutott tovább, izgalmat jelentett viszont, hogy két élmenő is veszélyben volt az utolsó percekben, Mark Webber a közepes keveréken messze nem volt olyan gyors, mint csapattársa, csak a 16. idővel csúszott át a Q2-be, míg a ferraris Felipe Massa nem is kockázatott, már az első szakasz végén feltette a lágy gumit, amivel meg is nyerte a Q1-et.

A “kicsik” mellett a Toro Rosso hazai pilótája, Jaime Alguersuari esett ki. A 107 százalékos küszöböt mindenki megugrotta.

A Q2 első biztos kiesője már a szakasz közepén meglett: a williamses Pastor Maldonado sebességváltó-hiba miatt leállt a pályán. Az autó eltávolítása alatt pár percre piros zászlóval meg is szakították a körözést.

A folytatásban az első három csapat pilótái már ki sem jöttek, és egészen az utolsó pillanatokig úgy tűnt, hogy a maradék négy továbbjutó helyen is csak a két Mercedes és Renault fog osztozkodni, de a Force Indiá-s Adrian Sutil egy jó körrel végül kiszorította Vitalij Petrovot.

Az orosz mögött búcsúzott a két Sauber, a másik Force Indiával Paul di Resta, a Toro Rossó-s Sebastien Buemi, Rubens Barrichello és természetesen Maldonado is, aki azonban így is megcsípte a 15. helyet.

A Q3-ban Sutil és Heidfeld gumit spórolt, nem ment mért kört, de a többiek kétszer is nekifutottak, igaz, a második menetben nem mindenki fejezte be a gyors körét. Webber a hajrában a második helyre kapaszkodott, utána a már elsőre is egyedüliként  1:37 alatti időt futó Vettel és Alonso is a boksz felé vette az irányt.

A címvédő idei hetedik, pályafutása 22. rajtelsőségét szerezte meg Valenciában. Mellőle vasárnap csapattársa, Webber rajtol majd, a második sorban Lewis Hamilton és Fernando Alonso áll majd, a harmadik sor Massáé és Buttoné, a negyediken a két Mercedes áll majd Rosberg-Schumacher sorrendben, míg az ötödik sorban Heidfeld és Sutil kap helyet. Érdekesség, hogy a top5 összeállítása és sorrendje megegyezik a tavalyi kvalifikáció eredményével.

Az Európa Nagydíj vasárnap a szokásos időpontban, délután 14 órakor rajtol.

Európa Nagydíj, időmérő edzés, Valencia, 2001.06.25.