A 2011-re bevezetett változtatások (új Pirelli-gumik, KERS hibridrendszer visszatérése, mozgatható hátsó szárny (DRS) az előzések megkönnyítésére) mellett viszonylag kevés figyelem irányult a váltók használatára vonatkozó szigorításra. Ettől az évtől ugyanis öt versenyhétvégét kell kibírniuk a váltóknak csere nélkül, szemben az eddigi négy futammal.

Ez a kérdés különösen aktuális a hétvégi Európa Nagydíj előtt, a valenciai pálya ugyanis – hasonlóan Monte-Carlóhoz és Szingapúrhoz – rendkívüli igénybevételt jelent a sebességváltó számára. Valenciában körönként 64-szer kell váltani, ennél többször csak a szingapúri pályán kell pofozgatni a kormányon elhelyezett váltókarokat.

Ez az 57 körös versenyen több mint 3650 váltást jelent, ami jóval meghaladja az F1-es átlagot (3100 váltás). Úgy is mondhatjuk, hogy Valenciában 85 méterenként váltananak egyet a pilóták. Monacóban 61 méter az átlagos váltási távolság, míg a váltóművet legkevésbé igénybe vevő Spa-Francorchamps-ban 143 méter.

Tavaly, amikor még csak négy versenyt kellett kibírnia egy váltónak, a csapatok 2100-2500 kilométert raktak bele a szerkezetbe. 2011-ben ez az arány 2600-3000 kilométerre nő, miután immár öt futamot kell kibírnia a váltónak. Egy szerkezetnek élettartama során mintegy 25 ezer kapcsolást kell kibírnia.

Menet közben a sebességváltó 130 Celsius-fok körüli hőmérsékletre melegszik fel, ezért a nagy melegben megrendezett versenyeken – például Valenciában – a hűtésük különös odafigyelést igényel. A váltómű legalább 500 apró alkatrészből tevődik össze, ám a súlya a gyártás során felhasznált könnyű, erős fémek és műanyagok miatt nem éri el a 40 kilogrammot. A váltóegység nemcsak elsődleges feladatát látja el: tartalmazza a hátsó futómű bekötési pontjait, kapcsolódik a versenyautó hidraulikus elemeihez, sőt, része a hátsó ütközési struktúrának is.

Váltószerelés a Ferrarinál. A háttérben Jo Bauer, az FIA műszaki ellenőre

Váltószerelés a Ferrarinál. A háttérben Jo Bauer, az FIA műszaki ellenőre


Egy Forma-1-es csapat 35 perc alatt elvégez egy komplett váltócserét, ám erre a szabályok csak a pénteki szabadedzések után adnak lehetőséget. A hétvége további napján végrehajtott váltócsere automatikusan öt rajthelyes büntetést von maga után.

Ahogy a versenyautó elképesztő sebességre képes, ugyanúgy hihetetlen, hogy egy F1-es váltó 5 századmásodperc alatt végez el egy kapcsolást, harmadannyi idő alatt, mint egy szempillantás. Ez alatt az idő alatt egy F1-es kocsi 250 km/órás tempónál három és fél métert tesz meg!

A szabályok előírják, hogy a csapatok egy szezonban legfeljebb 30 váltóáttételt használhatnak. Ezeket versenyről versenyre, pályától függően változtatják a mérnökök. A váltóáttételeket egy versenyhétvégén csak egyszer, a pénteki szabadedzések között szabad megváltoztatni, utána tilos hozzányúlni.