F1: Heidfeld megcsinálta a “Webbert” 2 Miután a szombati szabadedzésen kigyulladt az autója, Nick Heidfeld nem tudott részt venni a Spanyol Nagydíj kvalifikációján, a versenyt az utolsó, 24. rajtkockából kezdte. Az időmérő kihagyásának azonban előnye is volt, a német három szettnyi érintetlen lágy gumival vágott neki a futamnak, a dolga ugyanaz volt, mint Mark Webbernek Kínában: friss gumikkal kesresztülvágni a mezőnyön.

Heidfeld tette a dolgát, nyolcadik lett, végig kegyetlen tempót diktált – övé volt a verseny harmadik leggyorsabb köre -, és ha lett volna még két-három kör, a Mercedeseket megelőzve a 6. helyen is kiköthetett volna.

“Miután az utolsó helyről indultam, elégedett vagyok a nyolcadik hellyel. Ahogy Törökországban, egy-két kör kellett volna csak, hogy még elvegyek egy-két helyet a Mercedesektől, de így is jó eredmény tekintetbe véve, honnak rajtoltam és mi történt az autóval a hétvégén. Jól rajtoltam, előzésekkel kellett keresztülvágnom a mezőnyön, nagyon élveztem az autóban. Mindig jó érzés jól teljesíteni, nyugodtabban megyek Monacóba” – mondta a verseny után.

Heidfeld csapattársának, Vitalij Petrovnak jóval kevesebb oka volt az örömre, az orosz a hatodik helyről rajtolt, az első etapon ötödik is volt, de a kerékcseréje után lelassult, végül a pontokon kívül, a 11. helyen intették le.