F1: Decembertől épül az amerikai pálya 1

10 évre kötöttek szerződést

A helyi KVUE Newsnak adott nyilatkozatában a texasi állami számvevőszék vezetője, Susan Combs elmondta, hogy az új Amerikai Nagydíjnak otthont adó pálya alapkőletételét és az építési munkálatok kezdetét decemberre tűzték ki.

Az Austin közelében felépülő pálya pontos helyét hamarosan bejelentik, és ha minden jól halad, a létesítmény 2012 júniusára készülhet el. Nemrég kiderült, hogy Bernie Ecclestone a texasi Forma-1-es tervek mellett továbbra sem mondott le a New York-New Jersey környékéről, azonban Combs szerint ez nem jelent valódi fenyegetést Austin számára.

“Nagyon meg lennék lepve, ha 2012-ben két amerikai futam is lenne. Ez itt az Amerikai Nagydíj helyszíne, a texasi Austin” – mondta két hete a silverstone-i paddockban is megfordult állami tisztviselő.