Red Bull: Egyenlőség, őszinteség? 2 Bár a Török és a Brit Nagydíj eseményei alapján úgy tűnt, hogy a Red Bull Racingnél a fiatal Sebastian Vettelt részesítik előnyben, Mark Webber pedig inkább csak másodhegedűs, most a csapat tulajdonosa, Dietrich Mateschitz is cáfolta, hogy erről lenne szó.

“Ez a filozófia nem fér össze a versenyzésről alkotott felfogásommal. Nem lehet előre programozni, hogy ki legyen a bajnok. A két pilótánk jól tudja, hogy a) le kell győzniük a másikat, b) hogy ezzel együtt szükségük is van a másikra, hogy a lehető legtöbb pontot vegyék el az ellenfelektől. Nincs első és második számú versenyzőnk, mindketten ugyanolyan autót kapnak” – mondta az osztrák Kleine Zeitungnak a Red Bull-milliárdos.

Mateschitz azt is hangsúlyozta, hogy a silverstone-i botrányt okozó szárnycseréhez neki semmi köze nem volt, nem az ő hatására kapta Vettel az eredetileg Webber autójára szánt alkatrészt – az osztrák egyenesen arra figyelmezteti a csapatot, hogy az ilyen húzások csak árthatnak.

“Ha engem kérdeznek, hogy ki lesz a bajnok, azt mondom, a két pilótánk egyike. De a garázsnak nem szabad belepiszkálnia, mert akkor komoly gondok lehetnek. Mindkét versenyző pontosan ugyanolyan autót kap, a silverstone-i szárnyprobléma volt az első eset, amikor nem ez volt a helyzet.”

Annak ellenére, hogy a Brit Nagydíj megnyerése után kimondottan sértetten nyilatkozó Webber már visszavonta az egyenlőtlenségre vonatkozó szavait, Mateschitz azt állítja, hogy nem ő vagy a csapat csendesítette el az ausztrált, nem áll szándékukban elnémítani a pilótáikat:

“Az ilyesmi nem a mi stílusunk lenne. Bárki kimondhatja az igazságot, ez a Red Bullnál az egyik legfőbb érték!”