A Renault 2007-nek még címvédőként vágott neki, de a 2010-es idényt már úgy kezdi, hogy az előző évben a tízből csak nyolcadik lett. A Fernando Alonso helyére szerződött volt BMW-s, Robert Kubica a szezonnyitó előtt figyelmeztetett is, hogy nem érdemes gyors javulást várni tőlük.

“Időre lesz szükségünk, a tavalyi év vége alapján nagy hátrányból indulunk, a legtöbb csapat pedig  a tavalyi autó alapjaira építette az ideit, úgyhogy komoly fejlesztési programra lesz szükségünk, ha fel akarunk zárkózni. A Renault-nál mindenki tisztában van vele, hogy a bajnoki győzelmek ideje már elmúlt. Őszintének kell lennünk, azt gondolom, a tavalyi Renault kiábrándító volt. Idén jobb munkát kell végeznünk.”

“Nehéz megítélni, hol állhatunk most, igazán fogalmam sincs róla. Persze gondolhatunk valamit, a teszteken láttunk ezt-azt, de Jerezben például elég jók voltunk, Barcelonában már nem annyira, szóval nehéz tisztán látni. Azt sem tudhatjuk, a többi csapat hol tart a fejlesztéssel.”

Szaporodnak a támogatók

Szaporodnak a támogatók

Szaporodnak a támogatók


“Azt hiszem, kell néhány futam, hogy kiderüljön a helyzet, de az erős kezdés biztosan jól jönne. A téli teszteken elvégeztük, amit akartunk, felkészültünk” – magyarázta a lengyel Bahreinben.

A Renault-hoz kapcsolódó hír, hogy a csapat tegnap új szponzort jelentett be: a Hewlett Packard 2010-től az alakulat számítástechnikai partnere lesz, az óriáscég logója az autón már ott is van Bahreinben.