Ahogy tavaly Felipe Massa, úgy idén Rubens Barrichello bukta el hazai pályán a világbajnoki címet. A Brawn brazilja csak nyolcadik lett, miközben Jenson Button ötödikként zárt, így nem maradt más számára, mint a sportszerű gratuláció. Becsületére legyen mondva, elsőként ölelte meg az angolt.

“Megérdemelten nyert” – nyilatkozta Barrichello. “Ha a bajnokság második felét nézzük, az nekem jött ki jobban, de Jenson hozta, amit hoznia kellett a vb-címhez. Sok mindenen mentünk keresztül idén, de őszintén szeretnék gratulálni neki a diadalhoz.”

“Nagy élmény volt az élről rajtolni, Interlagosban mindig is imádtam versenyezni. Most nem jött össze a győzelem, de emelt fővel távozhatok, és nincs is okom a szomorúságra: hatalmas bajnokság volt, köszönettel tartozom az égieknek minden jóért, ami történt.”

Barrichello minden bizonnyal elhagyja a Brawnt és jövőre a Williamsnél szerepel, bár erről természetesen nem mondott konkrétumot. “Azt hiszem, versenyképes autóm lesz ott, ahol 2010-ben leszek.”