Monzában a Brawn-csapat hibátlanul végrehajtott stratégiával kettős győzelmet aratott – idén negyedszerre. Rubens Barrichello a valenciaihoz hasonló nagyon összeszedett versenyzéssel nyert, és Jenson Button is ugyanolyan jól hajtotta végre a feladatát. A harmadik helyet Kimi Räikkönen az utolsó körben örökölte meg a McLarent eldobó Hamiltontól, a finn sorozatban negyedszerre állt dobogóra.

Komoly incidens nélkül zajlott a rajt

Komoly incidens nélkül zajlott a rajt


A rajt nagyjából problémamentesen zajlott, ahogy számítani lehetett rá, a KERS-es Räikkönen a második helyről induló Adrian Sutil elé ugrott. Az első kör nagy vesztese a Heikki Kovalainen volt, akit mindkét brawnos és a másik Force Indiát vezető Vitantonio Liuzzi is megelőzött. Még rosszabbul járt Mark Webber, akit Robert Kubica pöckölt ki a második sikánban.

Miután a kétkiállásos stratégián versenyző Hamilton, majd Sutil és Räikkönen is végrehajtotta az első kerékcseréjét, a két Brawn az élre került. A mclarenes bajnoknak a győzelem reményében középső szakaszban fel kellett volna zárkóznia rájuk, de Barrichello és Button is elég gyors volt ahhoz, hogy ez ne sikerüljön.

A Brawnok és a kétkiállásos pilóták második bokszlátogatása után Hamilton ugyan Button mögött kötött ki a harmadik helyen, de csak nagyon lassan közeledett az angolhoz. Mögöttük Räikkönen Sutillal ismételte a Spában már Fisichellával begyakorolt koreográfiát: az őt néhány tizeddel üldöző németet a KERS használatával akadályozta az előzés megkísérlésében.

Akadt egy kis baki

Akadt egy kis baki


A két pilóta második kiállása egyébként kalandosan alakult: a ferrarisnál lefulladásgátló hátráltatta az elindulást, míg Sutil 20-30 centivel elmérte a bokszot, és több szerelőt is elkaszálva állt meg. Komoly baja senkinek nem esett, de értékes másodpercek úsztak el a hibával, és a német jobb oldali tükre is letört az incidensben. Hibátlan kiállásokkal mindketten Hamiltonhoz közel térhettek volna vissza a pályára, de ez végül mégsem számított.

A verseny utolsó körében a címvédő ugyanis hibázott, a két Lesmo kanyar között elvesztette az uralmát az autó felett, és orral a falnak csapódott, kiesett. A McLaren törmelékei beborították a pályát, így a verseny – valójában csak elvi – biztonsági autós szakasszal zárult.  

Míg a Force Indiánál örülhetnek Sutil negyedik helyének, a másik szemük sír, ugyanis a hétvégén Fisichella helyére beült Vitantonio Liuzzi a futam első felében a negyedik helyen autózott, stratégiája szempontjából Räikkönennél és csapattársánál is kedvezőbb helyzetben, de az autója a 23. körben műszaki hiba miatt kiesett.

Szintén kiszállt a versenyből Kubica, akinek még a Webberrel történt ütközéskor sérült az első szárnya. A lengyelt a versenybírók bokszkiállásra utasították a sérült autó miatt, majd néhány körrel később végleg a garázsba tolták a szerelők. A Toro Rosso újonca, Jaime Alguersuari is a garázsban fejezte be a futamot.

Csak lestek a bokszban a Toyotánál

Csak lestek a bokszban a Toyotánál


A Toyota két pilótája, Timo Glock és Jarno Trulli nevetséges pofozkodást mutatott be a verseny utolsó szakaszában. A dolog az első sikánban kezdődött, hol az olasz és Kazuki Nakajima lökdösődött. Glock ezt kihasználva zárkózott fel Trullira, majd a kör nagy részében egymást nem kímélve, kerék a kerék ellen száguldottak, taszigálták egymást a 12-13. helyen. Végül Trulli vesztett rajta, miután a második Lesmóban a letért a pályáról, és örülhetett, hogy nem szállt el teljesen.

A bajnoki esélyeit gyakorlatilag már búcsúztató Sebastian Vettel küzdelmes versenyen van túl, a német kezdetben Alonsóval harcolt, de alulmaradt, és végül csak az utolsó pontszerző helyet szerezte meg, de azt is csak Hamilton balesete miatt.

A renault-s spanyol csendben, de hatékonyan autózva lett az ötödik, ami idei legjobb eredménye. A futam elején csúnyán visszacsúszó Kovalainen a hatodik,míg a szépen felkapaszkodó Nick Heidfeld a hetedikként zárt a BMW-vel. A Ferrarinál Monzában bemutatkozott Giancarlo Fisichella a 14. rajthelyről a 9. pozícióig jutott.

A bajnokság házon belül dőlhet el

A bajnokság házon belül dőlhet el


Barrichello győzelme ugyan öröm a brazil veterán számára, de a bajnokság szempontjából nem nyert vele sokat, Button második helye miatt csak két pontot sikerült faragnia hátrányából, ami így 14 pontra csökkent.

A Red Bull-os kihívóknak inkább már csak matematikai esélyük van, az utolsó európai futam, az Olasz Nagydíj után következő négy tengerentúli versenyen a Brawn két pilótája küzd majd meg a címért.  

Olasz Nagydíj, Monza, 2009.09.13.