Miután a Ferrari hivatalosan is bejelentette, hogy Luca Badoertől a Force Indiá-s Giancarlo Fisichella veszi át Felipe Massa helyettesítését az Olasz Nagydíjtól, a motoros ász, Valentino Rossi elárulta, hogy ő is ülhetett volna a sérült brazil autójába, ha akar.

“Beszéltünk Domenicalival, de két komoly gond is volt. Az első a nyakam, mert nem voltam benne biztos, hogy kibírnék egy teljes versenyt. Monza nem veszi nagyon igénybe, de így is komoly próbatétel. Másrészt harcban vagyok a MotoGP-címért, a monzai futam pedig komoly teher lett volna, így okosabb volt a motorozásnál maradni” – mondta Misanóban az olasz, aki már hosszú évek óta flörtöl az F1-re váltás gondolatával.

“Eleve úgy voltam vele, hogy tesztelés nélkül beugrani a Forma-1-be inkább veszélyes, mint élvezetes. Lehetetlen beülni és kiismerni az autót mindössze három nap alatt” – tette hozzá.

Amit már sejteni lehetett, ma délutánra biztossá vált: a Renault komoly bajban van, ugyanis a tavalyi Szingapúri Nagydíj kapcsán felmerült vádak, miszerint a csapat szándékosan küldte a falnak Nelsinho Piquet-t, hogy Fernando Alonsót előnyös, végül győzelemhez vezető helyzetbe hozza, annyira felkeltették a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) érdeklődését, hogy az ügyből tárgyalás lesz.

Tárgyalás lesz a Piquet-ügyből

Tárgyalás lesz a Piquet-ügyből

Tárgyalás lesz a Piquet-ügyből


Az FIA késő délután kiadott közleménye szerint a Renault-csapat tagjait szervezet Motorsport Világtanács szeptember 21-re kitűzött rendkívüli ülésére idézte.

Míg a Renault egyre nagyobb bajban, a Brawn GP főnöke, Ross Brawn egész jól megúszta a saját ügyét. Ahogy írtuk, a csapatfőnök májusban fülelték le egy gyorshajtásnál, amikor az angol Mercedesével egy 70 mérföld/órás (112 km/óra) útszakaszon 100 mérföldes (160 km/óra) sebességgel száguldott.

Brawn mai bírósági tárgyalásán elismerte a bűnösségét, így végül nem vették el a jogosítványát, “mindössze” 700 fontos (220 ezer forint) pénzbírságra ítélték, és emellett hat büntetőpontot kapott. Az angolnak ezután nagyon oda kell figyelnie, mert korábbról is rendelkezett már három “fekete ponttal”, így elég egy apróság, és 12 egységnél automatikusan repül a jogsi.