“Spa az első pálya idén, ahol közepes leszorítóerővel mennek az idei autók, eddig az összes versenyre nagy leszorítóerővel küldtük ki az autót – a különbség jelentős, ezért speciális új szárnyat vetünk be” – mondta a Belga Nagydíj előtt a csapat technikai igazgatója, Willy Rampf.

A csapat a megelőzőeknél jobban szerepelt a múlt héten Valenciában, a pilóták itt is szeretnének jobb eredményt, és ehhez az égi segítség sem jönne rosszul.

“A 2008-as futam életem egyik legjobbja volt. Pontszerző helyen voltam, és röviddel a verseny vége előtt úgy döntöttem, hogy esőgumira váltok. Tökéletes döntésnek bizonyult, és a második helyen kötöttem ki” – idézte fel a tavalyi Belga Nagydíj kaotikus végét Nick Heidfeld. “A hirtelen időjárás-változások döntően befolyásolhatják ezt a versenyt. Még ha Európában mindenütt kánikula van, Spában akkor is zuhoghat.”

“Az időjárás mindig kiszámíthatatlan és általában nagyon változékony. A pálya egyik része száraz lehet, míg másutt sűrűn esik. Spában nagyon izgalmas feladat versenyezni, mindig öröm idejönni” – mondta Robert Kubica.

A BMW Sauber főnöke, Mario Theissen szavait akár pályabemutató szövegként is kölcsönözhetnénk: “Spa – csak három betű, de hatalmas történelme van. Spa alapvető része az F1-es versenynaptárnak, imádunk ebbe az álmos kis belga városba jönni. Fantasztikus természetes versenypálya az Ardennek gyönyörű hegyei között. A nem régi módosítások miatt az Eau Rouge-t ma már padlógázzal lehet venni száraz körülmények között, így az idény leghosszabb padlógázos szakasza van itt. Mivel ugyanott még komoly emelkedő is van, a motor teljesítőképessége és tartóssága igazi próbának van kitéve.”

“Szeretnénk újabb jó eredményt az európai szakasz utolsó előtti versenyén” – mondta a német szakember.