A USF1-nal és a Camposszal kapcsolatban már többször is esett szó a lehetséges pilótákról, de a jövőre az F1-be belépő harmadik új csapat, a Manor GP háza táján eddig nagy csend volt ebből a szempontból.

Az első spekulációk két jelöltet említenek. Az egyik szerint a csapat főnöke, John Booth társulásról tárgyal egy brit üzletemberrel, Duncan Chiltonnal, akinek fia, a 18 éves Max Chilton történetesen autóversenyző, a Brit Forma-3-ban küzd, így kézenfekvő jelölt. Booth szerint azonban nem az, az angol az ESPN Racing-live.comnak azt nyilatkozta, hogy a pilóta szóba sem kerül.

A másik jelölt már komolyabban vehető, az egykori Honda-tesztpilóta, és a 2008-2009-es A1GP győztese, Adam Carroll akár tényleg helyet kaphat az F1-ben jövőre. Az ír versenyzővel kapcsolatban Booth is elismerte, hogy “érdeklődnek iránta”, de hozzátette azt is, hogy egyelőre a csapat szervezése, az autó építése az elsődleges feladat, és csak később foglalkoznak majd a versenyzőkkel.