A délelőtti halvány teljesítmény után nem nagyon lehetett számítani arra, hogy a Német Nagydíj második szabadedzését megnyeri majd Lewis Hamilton, de végül pontosan ez történt.

A mclarenes világbajnok Sebastian Vettelt szűk, Jenson Buttont pedig bő kéttizeddel előzte meg. Az edzés elején és közepén is elkezdett szemerkélni az eső – Hamilton és Jarno Trulli is megpördült -, de délután nagyrészt száraz körülmények között köröztek a versenyzők.

Vettel majdnem megint rosszul járt, a kis német és a testvércsapat pilótája, Sebastien Bourdais ugyanis majdnem összeakadt a pályán. Csapattársa, a délelőtti legjobb nem sokkal maradt el egyébként, Mark Webber a negyedikként zárt.

Hamilton mclarenes partnere már messze nem hozta ilyen jól a csapattárs teljesítményét: Heikki Kovalainen csak a 17. lett, mentségére azonban felhozhatjuk, hogy a csapat a két versenyzőt különböző beállításokkal és alkatrészekkel küldte a pályára.

Csepergett

Csepergett

Csepergett


A Ferrarik sem remekeltek a második menetben, Räikkönen honfitársa, Kovalainen előtt végzett, Massa pedig tizenkettedikként zárt. Ha már Räikkönent említettük, érdemes azért megjegyezni, hogy az első 16 eredménye nagyon szoros volt, a győztes Hamilton és közte alig több mint egy másodperc volt.

A Force India megint felemás edzést zárt, csak a szereposztás fordult meg. Most Adrian Sutil villantott egy hatodik legjobb idővel, míg az első zivatar kezdetén Giancarlo Fisichella megpördült, és a falhoz vágta az autót.

Nelson Piquet sem ért be saját erőből, a brazil Renault-jában az elektronika adta meg magát.

Német Nagydíj, 2. szabadedzés, Nürburgring, 2009. 07. 10.