Hasonló helyzetben van a Renault, mint tavaly, az istálló egyelőre hiába próbál meg mindent, komolyabb eredményt képtelen elérni. Talán a hétvégi Német Nagydíj hozza meg a fordulatot, a csapat legalábbis új alkatrészekkel utazik a Nürburgringre.

“Nem ez az év legizgalmasabb pályája” – nyilatkozta Alonso. “De versenyezni jó itt, a vonalvezetés afféle keverék, az autónak minden pontján jól kell működnie. Akadnak gyors kanyarok, ahol sok leszorítóerő kell, de vannak lassú fordulók is, amelyek jó tapadást és fékeket igényelnek. Néhány új fejlesztést tartogatunk a hétvégére, melyek remélhetőleg segítenek majd az előrelépésben, még úgy is, hogy a többiek sem ültek a babérjaikon. Dolgoznunk kell a rajtjainkon is, mert ha az elején pozíciókat vesztünk, onnan nagyon nehéz visszakapaszkodni.”

Nelsinho Piquet szép emlékekkel várhatja a Német Nagydíjat, hiszen tavaly – nagy szerencsével – második lett, igaz, Hockenheimben. “Először fogok F1-es autót vezetni a Nürburgringen, de a pálya nem ismeretlen számomra, hiszen GP2-esként többször is jártam itt” – mondta Piquet. “Silverstone óta főleg az aerodinamikán dolgoztunk, lökést adhatnak az új alkatrészek. Figyelnünk kell az időjárásra is, legalább néhány záporra biztosan fel kell készülnünk.”

Pat Symonds technikai igazgató szerint ahogy általában, most is az aerodinamikára koncentrált a csapat, mert ezen a területen lehet a leglátványosabb javulást elérni. “A Silverstone-ban kipróbált első szárny friss változatát, új motorháztetőt és néhány egyéb alkatrészt viszünk a Nürburgringre” – árulta el Symonds.