Hol a vége?

Hol a vége?

Bár a múlt héten, a csapatok szervezete, a FOTA, és az FIA-elnök, Max Mosley genfi tárgyalásai után úgy tűnt, hogy az egységes motorok 2010-es bevezetése lekerült a napirendről, a motorsportszervezet mai közleménye világossá tette, hogy az elképzelést a csapatok minden tiltakozása ellenére is végig kívánják vinni.

Az FIA mai közleményében újra kijelentette, hogy a szabályokat az egységes motorok bevezetésének megfelelően kívánja alakítani, majd “az érintett felek kérésére” tisztázta az erre hirdetett pályázatok határidejét. Az egységes motorra és a motor plusz sebességváltó kombinációra leadott pályázatok határideje november 7., míg a csak az egységes sebességváltó szállítására pályázók jelentkezését a motorokra vonatkozó, november végére várható döntés után bírálják majd el.

És hogy kik azok az érintett felek? Nem tudni, pedig kulcsfontosságú kérdés, hiszen a gyártók többször hangsúlyozták, hogy nem kérnek az idegen motorból, a Toyota pedig egyenesen a sport elhagyásával fenyegetőzik. Félő azonban, hogy a japánok mellett mások is erre szánhatják el magukat, ugyanis az Autosport.com értesülése szerint, bár megtehetnék, a FOTA tagjai közül közös megegyezés alapján senki sem pályázik majd, így egyértelmű, hogy külső motorszállító kerülhet a Forma-1-be.

Max Mosley és a FOTA a Brazil Nagydíjon és az azt követő hetekben tárgyal majd a sport jövőjéről, a költségcsökkentésről, és a szabálymódosításokról.