Az FIA szándéka, hogy a Forma-1-es csapatok egységes motort használjanak, tönkreteheti az egész sportot. Bár a költségeket mindenképpen csökkentené, az F1-ben résztvevő gyártók értelemszerűen elutasítják, hogy autóikban ne a saját erőforrásuk dolgozzon.

A gyártók rögtön a hír felröppenése után tiltakoztak az ötlet ellen, de a Toyota csapat most még egy lépéssel tovább ment, a sport elhagyásával fenyegetőzik.

“Az egységes motor bevezetése elég ok lenne a Toyotának arra, hogy elhagyja a Forma-1-et” – nyilatkozta a csapatfőnök, John Howett.

Előfordulhat, hogy a Toyota csak a tárgyalási pozíciójának erősítése miatt fenyegetőzik, és az is elképzelhető, hogy az óriási befektetések mellett is viszonylag sikertelen japán óriás ürügyet keres arra, hogy a kudarc beismerése nélkül fejezhesse be F1-es projektjét, de az is könnyen lehet, hogy a csapat a gyártók általános hozzáállását fogalmazta meg, mindössze elsőként nyíltan.

Blöff vagy komoly?

Blöff vagy komoly?

Blöff vagy komoly?


A F1 ura, Bernie Ecclestone pár napja azt mondta, hogy szerinte senki nem fog távozni az egységes erőforrások miatt.

Hogy végül sikerül-e keresztülvinnie az ötletet az FIA-nak, az a közeljövőben derül majd ki, amikor a csapatok szervezete, a FOTA, és az elnök, Max Mosley folytatják a héten Genfben megkezdett tárgyalásaikat a sport jövőjéről.