Mindenki azt csinál, amit akar

Mindenki azt csinál, amit akar

Fernando Alonso a hét folyamán kétszer is kijelentette, hogy Felipe Massát segítené Hamilton ellenében a világbajnokság megnyerésében. Az egykori csapattárs és ősellenség szavai nem hatották meg a mclarenest.

“Nincs különösebb véleményem erről. Én a saját dolgomra koncentrálok, jó lenne versenyképesnek lenni, és minél előbb végezni, minél több pontot gyűjteni. Hogy más mit csinál, az az ő dolga” – mondta Hamilton.

Hamilton bajnoki esélyei tavaly nagyot romlottak Sanghajban, amikor a csapattal közösen túl sokáig húzták a kerékcserét, és a teljesen elkopott gumikon a versenyző végül a bokszbejárat mellett kavicságyban kötött ki. Hamilton azt állítja, hogy tanult az esetből.
 
“Nem szabad feladni, amikor ilyesmi történik, és persze el kell kerülni azt a kavicságyat! A múlt hétvégéből több pozitívumot is leszűrtem: a csapattal együtt hibázhatunk, de közösen lépünk is tovább” – mondta.

A Japán Nagydíjon elrontott rajt és a büntetés ellenére Hamilton azt mondja, hogy a versenyhez való hozzáállása ezen a hétvégén sem változik.

“Ugyanúgy állok hozzá,mint mindig. Jövök, és igyekszem a lehető legjobban tenni a dolgomat. Az autó igazán versenyképes, tavaly is gyorsak voltunk itt, idén pedig talán még jobbak lehetünk, de kemény hétvége lesz, mindent bele kell adni.”