Odavannak a spanyolért

Odavannak a spanyolért

Bár a BMW múlt heti bejelentése, és a két egymást követő futamgyőzelem után egyre biztosabb, hogy Fernando Alonso a Renault-nál marad, a Honda még mindig nem adta fel a spanyol 2009-es leszerződtetéséről szövögetett terveit.

A csapat vezetője, Nick Fry a hétvégén megint hősszerelmesként nyilatkozott Alonsóról:

“Az ajtónk sarkig nyitva Fernando előtt. Virágcsokorral és pezsgővel várjuk!” – mondta. A kérdésre pedig, hogy meddig tartanak ki, így felelt: “A melbourne-i csütörtök délutánig [a 2009-es szezonnyitó előtti napig]!”  

A már második idényét a mezőny végén tengető csapatnál nagyon bíznak a jövő évben, amikor a szabályváltoztatások miatt ki lehet majd ugrani egy jó konstrukcióval.

“Minden erőforrásunkat 2009-re fordítjuk. Persze természetes, hogy a dolgozók így el vannak keseredve a mostani helyzet miatt, másrészt viszont láthatják, hogy mivel készülünk jövőre, ebből meríthetünk motivációt” – mondta a csapatfőnök, Ross Brawn a Motorsport Aktuellnek.