Felipe Massa ellentmondást nem tűrő, bő hattizedes előnnyel szerezte meg a Forma-1 történetének első éjszakai versenyének pole pozícióját. A brazil a szűk, előzésre nem igazán alkalmas pályán ezzel már félig-meddig a győzelmet is a markában érezheti.

Massa mellől a fő bajnoki rivális, Lewis Hamilton rajtolhat majd, de a mclarenes eredménye nem sokon múlott, ugyanis az időmérő második szakaszában futott nem túl jó körei miatt éppen csak átcsúszott az utolsó tízesbe.

A bajnokjelöltek mögött Kimi Räikkönen és Robert Kubica szerezte meg a második sor rajthelyeit, így tulajdonképpen a pontverseny első négy helyezettje indul majd az élről. Heikki Kovalainen az ötödik helyen már több mint egy másodperces hátrányt könyvelhetett el Massával szemben.

A top10-be befért még Nick Heidfeld, Sebastian Vettel, Timo Glock, és hosszú-hosszú idő óta legjobb eredményét hozó Williams-páros is. A mezőny öt német versenyzője közül így négyen egymás után indulnak majd.

Így fejezte be Alonso

Így fejezte be Alonso

Így fejezte be Alonso


Nagy csalódást jelentett a szurkolóknak és magának Fernando Alonsónak is, hogy az időmérő egyik favoritjaként – a három szabadedzésből kettőt megnyert! – a második szakasz elején búcsúznia kellett, ugyanis a Renault egyszerűen leállt alatta a felvezetőkörén. A kétszeres világbajnok nagyon mérgesen gesztikulált, miután kiszállt az autóból.

Még a spanyolnál is rosszabb időmérőt tudhat maga mögött Giancarlo Fisichella, aki az utolsó szabadedzésen elég csúnyán összetörte a Force Indiát, amelyet még az időmérő első tíz percében is javított a csapat. A veterán kvalifikációs nekirugaszkodása nem tartott sokáig, mert amint a pályára lépett  az autóval, első körén azonnal el is találta a falat ugyanott, ahol korábban is ütközött már.

Fisicót vonzotta a fal

Fisicót vonzotta a fal

Fisicót vonzotta a fal


A Toro Rossónál sem lehetnek elégedettek, ugyanis Vettel eredményével szemben Sebastien Bourdais az autóra panaszkodva még az első szakaszból sem jutott túl.

A holnap, számunkra hagyományos időben, 14:00 órakor kezdődő futam első számú esélyese Felipe Massa, de a számos kiszámíthatatlan tényező miatt akármi is történhet. A balesetek, kiesések garantáltak, a biztonsági autó teljesen megkeverheti az erőviszonyokat, sőt még az eső lehetőségét sem lehet kizárni. Biztosan látványos és remélhetőleg izgalmas verseny következik.  

Szingapúri Nagydíj, időmérő edzés, Marina Bay, 2008.09.27.

#NévCsapatIdőKör
1.
Felipe Massa
Ferrari
1:44.80116
2.
Lewis Hamilton
McLaren
1:45.46514
3.
Kimi Räikkönen
Ferrari
1:45.61716
4.
Robert Kubica
BMW Sauber
1:45.77918
5.
Heikki Kovalainen
McLaren
1:45.87319
6.
Nick Heidfeld
BMW Sauber
1:45.96419
7.
Sebastian Vettel
Toro Rosso
1:46.24415
8.
Timo Glock
Toyota
1:46.32821
9.
Nico Rosberg
Williams
1:46.61117
10.
Kazuki Nakajima
Williams
1:47.54720
11.
Jarno Trulli
Toyota
1:45.03812
12.
Jenson Button
Honda
1:45.13314
13.
Mark Webber
Red Bull
1:45.21212
14.
David Coulthard
Red Bull
1:45.29816
15.
Fernando Alonso
Renault
nincs ideje6
16.
Nelson Angelo Piquet
Renault
1:46.0376
17.
Sebastien Bourdais
Toro Rosso
1:46.3896
18.
Rubens Barrichello
Honda
1:46.5387
19.
Adrian Sutil
Force India
1:47.94010
20.
Giancarlo Fisichella
Force India
nincs ideje