Nem ő unja, csak a nézőkért aggódik

Nem ő unja, csak a nézőkért aggódik

Lewis Hamilton győzelmi eséllyel vág neki a Belga Nagydíjnak, miután tegnap megszerezte az első rajtkockát, a mclarenes pilóta tovább növelheti előnyét legfőbb riválisával, Felipe Massával szemben, Räikkönentől már annyira nem tart. Ezzel együtt hosszú csatára számít.

“Nagyon szoros a verseny. Massa láthatóan csúcsformában van, a legtöbbet hozza ki az autóból, és erős a csapatuk. De inkább Felipe vezet a Ferrarinál. Nagyszerű srác, nagyon-nagyon tehetséges, és szép munkát végez. Igazán szoros lesz – feltételezem, hogy az utolsó versenyig küzdünk majd” – mondta Hamilton Spában.

Az angol pilóta az Európai Nagydíj után arról beszélt, hogy előzések nélkül unalmas lehet a Forma-1, az újságírók erre is rákérdeztek nála Belgiumban.

“Nem emlékszem rá, hogy azt mondtam volna, hogy unalmas a Forma-1. Talán arra akartam utalni, hogy a nézők szempontjából unalmas, ha nincs előzés. Én magam sosem unom az autóban ülve, mindig igyekszem egy kicsit javítani, mindig van valami feladat, nem könnyű. Akár első, második az ember, akár nem, mindig van valami cél. Sosem unom. Csak a nézőkre gondoltam, hogy kevés előzést látnak. Emlékszem, hogy mielőtt bekerültem volna a Forma-1-be, én is néztem, és időnként tényleg unalmas volt – néha elalszik rajta az ember. Remélem, jövőre izgalmasabb lesz” – magyarázta az angol versenyző.