Ma zárult a Forma-1-es csapatok négynapos tesztsorozata a dél-spanyolországi Jerezben. A zárónapon Heikki Kovalainen volt a leggyorsabb.

A csapat már tegnap bevetette, és ma tovább tesztelte a Honda első generációs orrszárnyainak, a végtelenül ronda Dumbo-fülek mclarenes verzióját. A szárnyak szinte egész nap az autón voltak, de Kovalainen legjobb idejét ezek nélkül, még a délelőtti hűvösebb körülmények között futotta – 1:18.3-as körideje az egész teszt legjobbja volt.

A McLarennél egyelőre nem döntötték el, hogy a szárnyak felkerülnek-e az autóra a jövő heti Magyar Nagydíjon.

A második helyen Sebastien Bourdais végzett ma, a francia pilóta eredménye tovább erősítette a Toro Rosso e heti sorozatát, amelyet az első két napon az élen végző Sebastian Vettel kezdett.

Már a Ferrarinak is van

Már a Ferrarinak is van

Már a Ferrarinak is van


A harmadik legjobb David Coulthard volt, mögötte pedig a Renault fiatal tesztpilótája, Romain Grosjean végzett. A GP2-ben vitézkedő ifjú tehetség most harmadik alkalommal vezethette a csapat autóját.

A Ferrari is beállt a sorba, az olasz csapat autójára ma felkerült a Red Bull, a Toro Rosso, a Renault és a Force India által már alkalmazott, és a Toyota és a Mclaren által is kipróbált “hátuszony”.

“Elégedett vagyok a nappal. Nagyon érdekes adatokhoz jutottunk a következő futamokkal kapcsolatban, és alaposan megvizsgáltuk az autó beállításait. Nagyon sok adatot gyűjtöttünk, amik lehetővé teszik, hogy a lehető legfelkészültebben érkezzünk a Magyar Nagydíjra. A bajnokság még teljesen nyitott, és mi semmit sem szeretnénk a véletlenre bízni” – mondta a napot ötödikként záró Felipe Massa.

Nick Heidfelddel a volánnál ma végre nem utolsó lett a BMW, de a német alatt délben a pályán állt le az autó. A Toyota japán tesztpilótája, Kamui Kobayashi miatt kétszer is előkerült a piros zászló pénteken, először amikor a célegyenes ráfordító kanyart nem tudta bevenni, és a kavicságyban kötött ki, másodszor pedig amikor alig pár perccel az edzés vége előtt leállt a pályán.

Teszt, Jerez, 2008.07.25.

# Pilóta Csapat Idő
 1.  Kovalainen  McLaren-Mercedes  1:18.385
 2.  Bourdais  Toro Rosso-Ferrari  1:18.746
 3.  Coulthard  Red Bull-Renault  1:19.494
 4.  Grosjean  Renault  1:19.561
 5.  Massa  Ferrari  1:19.611
 6.  Nakajima  Williams-Toyota  1:19.724
 7.  Heidfeld  BMW Sauber  1:19.915
 8.  Sutil  Force India-Ferrari  1:19.965
 9.  Button  Honda  1:20.532
 10.  Kobayashi  Toyota  1:20.878