A hét közepén beígért eső káoszfutammá változtatta a 2008-as Brit Nagydíjat, amelyet végül a hazai közönség legnagyobb örömére Lewis Hamilton nyert meg. A 23 éves fiúnak ez az idei harmadik, pályafutás során a hetedik győzelme. Ám ennél is több: “Ez volt a legnehezebb verseny, amin részt vettem – mondta Hamilton. Már mikor vezettem, tudtam, ha ezt megnyerem, akkor pályafutásom legjobb versenye lesz. Annyira esett, hogy bepárásodott a sisakom, fel kell nyitnom a rostélyt és letörölnöm a párát.”


A második helyet a fantasztikus esős versenyzést bemutató Nick Heidfeld, míg a harmadikat Ross Brawn csapatvezető  taktikai érzékével a hondás Rubens Barrichello szerezte meg.

Lewis Hamilton már a szemetelő esőben induló futam rajtnál megelőzte Kimi Räikkönent és Mark Webbert is, sőt azonnal támadta az élről induló Heikki Kovalainent. Ez akkor még nem jött össze, de annyival gyorsabb volt, mint csapattársa, hogy pár kör után, már az élen száguldott, amit nem is adott át a futam végig.

Elsőségére csak Kimi Räikkönen volt veszélyes, aki kihasználta Heikki Kovalaien megforgását a futam első felében és felzárkózott a britt mögé. Csakhogy a Ferrari eltaktikázta magát!

A Ferrari bénázott, Hamilton oktatott 3


Hamilton és Räikkönen egyszerre tankoltak, de a komoly különbség mutatkozott a gumitaktikában. Miközben a McLaren új esőgumikat rakott fel, addig a Ferrarinál fennhagyták a már kopott abroncsokat. Az olaszok abban bíztak, hogy a pálya tovább szárad  – épp alig csepergett – és ha slickké kopnak a gumik, akkor előnyben lesznek. Csakhogy elkezdett szakadni az eső, szinte rögtön a kerékcsere után.   

Ezután körönként 5 másodpercet kapott a finn. Ám nemcsak lemaradt, de Heikki Kovalainen, Nick Heidfeld, Robert Kubica, és Nelson Piquet is elment mellette.

Alonsónak sem jött be a hasonló trükk, de Renault legalább hat kör után belátta a hibáját, és vissahívták új gumikért. A Ferrari nagyon sokat várt, mire eldöntötték, hogy végre adnak a világbajnoknak esőgumit, de akkorra több mint két perces hátrányba került Hamiltontól. Elképesztő baki a Ferraritól.

A Ferrari bénázott, Hamilton oktatott 4


Ám a finn nem adta fel, megkezdte a felzárkózást az új esőgumikon.

Az esőben ezalatt a BMW-k voltak a leggyorsabbak Heidfeld kétszer is két ellenfelét előzte meg egyszerre, azaz két előzésben négy helyet jött előrébb. Feltételezhető, hogy kockáztattak az időmérő előtt – amikor lehet módosítani az autón- és esőre állították azokat. Heidfeld meg sem állt a második helyig.

25 körrel a vége előtt aztán “elszabadult a pokol”, leszakadt az ég, az autók vezethetetlenné váltak még az intermedia abroncsokon is. A Honda reagált a legjobban, azonnal extrém eső gumira váltottak, ezzel 10 másodperccel gyorsabb lettek a pályán bóklászó többiekhez képest.

A Ferrari bénázott, Hamilton oktatott 5


Rubens Barrichello, aki előtte még körhátrányban volt, feljött a második helyig, később egy újabb nem tervezett tankolás miatt került csak eggyel hátrébb. ” Én szeretek esőben menni, de szerencsénk is volt. Mágiaként működött a gumi” – mondta Barrichello a futam után. 

Ezalatt az intermedia gumin próbálkozók: Massa (sokszor), Räikkönen (2x), Webber is megpördült, de ők tovább tudtak menni, nem úgy, mint Nelson Piquet, Robert Kubica és Jenson Button, akik a sóderágyban fejezték be a Brit Nagydíjat. Lewis Hamilton ekkor is csak egy megcsúszást jegyzett, a brit ügyesen vezetve magabiztosan őrízte az első helyet.

A végeredményt Heikki Kovalainen befolyásolta még, amikor tíz körrel a vége előtt ismét megpördült, ekkor elment mellette Alonso és Räikkönen is. A Forma-1 aktív világbajnokai ezzel a negyedik helyért csatázhattak, amit végül Kimi Räikkönen szerzett meg. De Alonsónak nemcsak erről, hanem az ötödik helyről is le kellett mondania, miután Kovalainen visszaelőzte őt.

A Ferrari bénázott, Hamilton oktatott 6


A verseny negatív produkcióját Felipe Massa mutatta be, aki folyamatosan próbálkozott, de számtalanszor megpördült. Bár a futam előtt úgy tűnt a Red Bull is révbe érhet Silverstone-ban, de borzasztó hétvégét zártak. A 2. helyről induló Mark Webber az első körben megpördült és a mezőny végére került, ugyanekkor a sóderágyban landolt David Coulthard és Sebastian Vettel is.

A futam után Hamilton, Massa, Räikkönen holtversenyben 48 ponttal áll a világbajnokság élén, miközben Robert Kubicának 46 egysége van. Érdekesség, hogy a brit futamon a pontszerzők között hét különböző gyártó szerepel, egyedül a McLaren fért be két autóval.

  2008-as Brit Nagydíj,   Silverstone, 2008.07.06.

# Név Csapat Idő Kör
1.
Lewis Hamilton
McLaren
1h39:09.440 60
2.
Nick Heidfeld
BMW Sauber
+ 1:08.500 60
3.
Rubens Barrichello
Honda
+ 1:22.200 60
4.
Kimi Räikkönen
Ferrari
+ 1 kör 59
5.
Heikki Kovalainen
McLaren
+ 1 kör 59
6.
Fernando Alonso
Renault
+ 1 kör 59
7.
Jarno Trulli
Toyota
+ 1 kör 59
8.
Kazuki Nakajima
Williams
+ 1 kör 59
9.
Nico Rosberg
Williams
+ 1 kör 59
10.
Mark Webber
Red Bull
+ 1 kör 59
11.
Sebastien Bourdais
Toro Rosso
+ 1 kör 59
12.
Timo Glock
Toyota
+ 1 kör 59
13.
Felipe Massa
Ferrari
+ 2 kör 58
14.
Robert Kubica
BMW Sauber
kiesett 40
15.
Jenson Button
Honda
kiesett 39
16.
Nelson Angelo Piquet
Renault
kiesett 36
17.
Giancarlo Fisichella
Force India
kiesett 17
18.
Adrian Sutil
Force India
kiesett 11
19.
Sebastian Vettel
Toro Rosso
kiesett 1
20.
David Coulthard
Red Bull
kiesett 1