Kiszámíthatatlan, hogy hogyan is végződik vasárnap Montrealban az idény második harmadát nyitó tengerentúli verseny. A kimondottan atipikus Monacói Nagydíj után szinte lehetetlen megtippelni, hogy hogyan is áll az élcsapatok erőviszonya.

Bár a versenyt tavaly Lewis Hamilton nyerte, és a Gilles Villeneuve pályát a McLaren helyszínének mondják, az utóbbi tíz évben a futamok felét mégis a Ferrari hozta, azaz ők sem elveszettek itt.

Főképp úgy nem, hogy a tavalyi gyengéjükre, az autó rossz mechanikai tapadására a utcai, utcai jellegű pályákon, komoly figyelmet fordítottak a fejlesztésénél, amit két hete a monacói időmérőn bizonyítottak is.

Amiben hátrányuk lehet, az az, hogy az idény eddigi két hasonló versenyén, Melbourne-ben és Monte-Carlóban Kimi Räikkönen formán kívül volt, míg Lewis Hamilton pont ezen a két futamon győzött. Ha a Ferrari bajnoka most is hibázik, Hamilton elhúzhat.

Kubica óriásit bukott tavaly
Kubica óriásit bukott tavaly

Fordulóponton a bajnokság?

Fordulóponton a bajnokság?

Kubica óriásit bukott tavaly
Hamilton elléphet
Fordulóponton a bajnokság? 11
Meglepetéseredmény született 2007-ben
A falak minden hibát megtorolnak
Fordulóponton a bajnokság? 14
Fotó megosztása:
A falak minden hibát megtorolnak

A falak minden hibát megtorolnak

A falak minden hibát megtorolnak


Hamilton kezére játszat a pálya jellege más értelemben is, a montreali aszfaltcsík ugyanis szűk, falakkal határolt, a balesetek – és így a biztonsági autó – szinte biztosak, a McLaren pedig mostanában kiválóan képes a futam közben változtatni a versenystratégián, valószínű, hogy most is lesz erre lehetőségük. A brit fiú tavaly itt nyerte élete első F1-es nagydíját, így a lelki töltet sem hiányzik majd az idei ismétléshez.

A mclarenesek valószínűleg nagyon várják már, hogy Heikki Kovalainent elkerülje a balszerencse, a finn pilótának is kijárna már egy jó eredmény.

A Ferrarisok mellett szólhat még, hogy az autó talán gyorsabb egy kicsit a riválisokénál, így a hosszabb egyenesekben szépen lassan előnyt gyűjthetnek, persze, csak akkor, ha előttük nem autózik valaki lassabban.

A BMW-nek tavaly felemás versenye volt itt, míg Robert Kubica hatalmasat bukott – át is építették a pályát miatta -, addig Nick Heidfeld dobogóra állhatott, a német valószínűleg nem bánná, ha ez idén is sikerülne, és végre kilábalhatna a hullámvölgyből.

Ez történt tavaly

A versenyre egyik csapat sem tudott igazán készülni, ugyanis a Paul Ricard-i tesztsorozat utolsó napján, amikor a pálya “kanadai” nyomvonalán gyakorolhattak volna, esett.

A Montreal szívében, a Notre Dame mesterséges szigeten épült 4361 méter hosszú pályán a padlógázas szakaszokat lassú kanyarok váltják, így az autók fékjei különösen nagy igénybevételnek vannak kitéve, ahogy a felfüggesztés tökéletes beállítása is nagyon fontos, mert a szűk sikánokon áthajtva sokat lehet nyerni. Vigyázni kell azonban, mert a falak szinte mindenütt nagyon közel vannak, így a baleset kockázata jelentős. Külön érdemes kiemelni a célegyenesre ráfordító kanyarkombináció külső ívén elhelyezkedő “bajnokok falát”, ahol nagyon könnyű odavágni az autót.

Meglepetéseredmény született 2007-ben

Meglepetéseredmény született 2007-ben

Meglepetéseredmény született 2007-ben


A biztonsági autós szabályok sajnos nem változtak a Kanadai Nagydíjra, így egy baleset lutrivá teheti a versenyt bárki számára. A hétvégén eső is lehet, a legutóbbi előrejelzések szerint nem csak ma, az első napon, de szombaton, és a futam napján is előfordulhat felhőszakadás. Könnyen születhet meglepő eredmény, a tavalyi káoszban például a williamses Alex Wurz a harmadíik helyen ért célba, a sereghajtó Takuma sato pedig a világbajnokot, Fernando Alonsót előzte meg a hatodik helyért.

Az időmérő edzés közvetítése szombaton 22:20-kor kezdődik, míg a  vasárnapi versenyre 18:55-kor kerül majd sor.

Kanadai Nagydíj, Montreal

A pálya hossza: 4361 m
A körök száma: 70
Pályarekord: 1:13.622 – Barrichello (2004)
A tavalyi dobogó:
1. Lewis Hamilton
2. Nick Heidfeld
3. Alex Wurz