A holland Mol família 2006-ban vette meg az akkor Midland néven futó F1-es csapatot, hogy 2007-ben Spyker név alatt versenyeztessék. Mivel a luxussporkocsi-gyártó Spykernek nem alakult valami fényesen a helyzete, így tavaly év végén a csapat újra gazdát cserélt, legalábbis félig: akkor az indiai milliárdos, Vijay Mallya vásárolta be magát.

Mallya át is keresztelte a csapatot Force Indiára, és azóta is az egész projekt frontembereként működik, míg a társtulajdonos, Michiel Mol csak a háttérben, csendestársként van jelen, bár holland sajtóértesülések szerint már úgy sem sokáig. A 38 éves Mol állítólag el akarja adni részesedését, a De Telegraaf című lap még azt is tudni véli, hogy veszteséggel, alacsonyabb áron adná, ha vinnék, mint amennyit ő fizetett érte eredetileg.

A tehetségkutatóba az öregek is beszállnak
A tehetségkutatóba az öregek is beszállnak

Fél F1-es csapat eladó

Fél F1-es csapat eladó

A tehetségkutatóba az öregek is beszállnak
Túl erős nekik az F1-es verseny?
"Apu" rosszat mondott Fisicóra
2010-ben a dobogón?!
Nehéz döntés előtt az új főnök
34 évesen még nem kell a nyugdíj
Ha nem jön be a Force India, a tesztelés is jó
Az olaszért 10 milliót adna valaki
Pár napon belül minden kiderül
A rutinos olasz mellett döntöttek
Fisico még egy esélyt kapott
2010-ben valaki már a dobogóra áll
Kezdetben nem várnak sokat
Fél F1-es csapat eladó 83
Damoklész kardja szerepében Vitantonio Liuzzi
Mindenki lecserélhető
Február 7. és 25. a menetrend
A VJM01 és a pilóták
Fél F1-es csapat eladó 88
Fél F1-es csapat eladó 89
Fél F1-es csapat eladó 90
Mallya és "gyermeke"
Fél F1-es csapat eladó 92
Fél F1-es csapat eladó 93
Fél F1-es csapat eladó 94
Bergerre haragszik, de Didivel jóban van
A Force Indiánál versenylehetőség is akadhat
Az olasz veterán nagyon bizakodó
A bejárat körül megy a huzavona
Nehezen indul az év
Bajnoki belsővel
Nem cserélne Alonsóval
Formába lendült
Csak Ron Denniséknek van hasonló
Igaza volt, nem kellett
Melléfogott a zsaroló Sutillal
A győzelem is összejött párszor
Még nem akar távozni
Monacóban bármi összejöhet
Egy pont a cél, a többi a hab a tortán
A világbajnok komoly pénzt vett ki a zsebükből
Ezen kár volt bánkódni
Mol menne, Mallya marad
Vajon a Force-ot vagy az Indát adják el?
Van der Garde nem aprózza el
Keveset vezethetett
Átépítik az autót
Force India-Honda lesz?
A Hungaroringen lövik el az utolsó töltényt
Már 2009-ben lenne
Inkább kivárnak
Liuzzi kispadon marad
Meg vannak elégedve velük
Kin múlik a sikertelenség?
Az F1 maharadzsája
A csapatfőnök is csak alkalmazott
Jövőre már jó lenne győzni
Már 2009-cel foglalkoznak
A fejlődés megvan, csak az eredmény hiányzik
Összefognak?
Di Resta - a McLaren benyomja a kiscsapathoz?
Force India-McLaren?
Egyre közelebb a B-McLaren
A rádzsa hamarosan bejelenti
Gascoyne is mehet
Kolles a Mercinek nem kell
Nagytakarítás
Fotó megosztása:
Mol menne, Mallya marad

Mol menne, Mallya marad

Mol menne, Mallya marad


Maga a holland üzletember egyelőre cáfolta a hírt, azt mondta, hogy “nem kell mindent elhinni, amit az újságok írnak”. Ha Mol azonban mégis eladja részesedését – és Mallya nem veszi meg automatikusan -, akkor a Force India már a második csapat lesz a mezőnyben, amelynek fele a piacon van, ugyanis a Red Bull-milliárdos Dietrich Mateschitz és Gerhard Berger közös alakulatából, a Toro Rossóból is kivonul két éven belül Mateschitz.