Levezetésnek mehetne az IndyCarba

Levezetésnek mehetne az IndyCarba

A saját számítása szerint a Török Nagydíjon minden idők legtapasztaltabb Forma-1-es versenyzőjévé váló Rubens Barrichello szerződési ajánlatot kapott Amerikából. Az idén újraegyesített amerikai formaautó-sorozat, az IRL egyik élcsapata, az Andretti Green Racing (AGR) vinné a veterán 2009-ben a német Bild értesülései szerint.

Barrichellónk jelenleg 2008 végéig él a szerződése a Hondánál, amely egyébként az IRL sorozat motorszállítója is.

A Bild felveti, hogy a brazil veteránt az AGR elcserélhetné a Honda F1-gyel a 21 éves Marco Andrettire, aki a volt McLare-pilóta, és a csapat tulajdonosa, Michael Andretti fia, és az 1978-as F1-világbajnok Mario Andretti unokája. A fiatal versenyző korábban már tesztelte a Honda Forma-1-es autóját.

Az amerikai Speed TV szerint Barrichello is megerősítette az ajánlat hírét, bár a brazil nemrég azt nyilatkozta, hogy addig marad a Forma-1-ben, ameddig csak lehet, és 2009-ben még mindenképp a Hondánál szeretne versenyezni.