A helyén maradna

A helyén maradna

Az FIA elnökéről, Max Mosley-ról a News of the World című brit bulvárlap közölt vasárnap egy anyagot, amelyben egy szado-mazo partiról készült videón azonosítják őt. A videofelvételek alapján azt is állítják, hogy Mosley a náci koncentrációs táborokra utaló motívumokat is beleszőtt a játékba.

Az elmúlt két napban többen is megszólaltak az üggyel kapcsolatban, de maga az érintett egészen tegnap estig hallgatott. Mosley egy levelet juttatott el az FIA tagjaihoz és tagszervezeteihez, amelyben helyzetét magyarázza.

“Magas rendőrségi forrásból úgy értesültem, hogy körülbelül két hete ismeretlen megbízók erre specializálódott csoporttal nyomoztattak a magánéletem után. Sajnálatos módon az eredményekről már értesülhettek, ezért szeretnék bocsánatot kérni, ha szégyent hoztam önökre vagy a klubra. A szigorúan magánjellegű részletek kiteregetésével nem megelégedve egy brit bulvárlap úgy adta elő a történetet, mintha náci felhangjai lennének az ügynek. Ez egyáltalán nem igaz” – írta Mosley, implicite beismerve, hogy a felvételeken ő látható a prostituáltakkal.

Az elnök azt is kijelenti a levelében, hogy eljárást kezdeményez a magánszférájának megsértőivel szemben, viszont egy szóval sem említi, hogy távozna posztjáról, sőt.

“Nagyon sok együtt érző és támogató üzenetet kaptam az FIA-n belülről és a motorsport területéről általában, amelyekben jelzik, hogy a magánéletem nem releváns a munkámat illetően, és kérik, hogy folytassam a szerepvállalásomat ezután is. Hálás vagyok ezért a támogatásért, és meg is kívánom fogadni a tanácsot.”

“Egyelőre a felelősökre, és főképp arra fordítom a figyelmemet, hogy az engem ért személyes támadás  ártatlan áldozataival, a családommal foglalkozzam, de biztosak lehetnek abban, hogy nem hagyom, hogy ez befolyásolja az FIA-nál végzett munkámat” – jelentette ki levelében az elnök.

Mosley tehát maradni akar, kérdés azonban, hogy az üggyel meddig terhelhető a Forma-1, és a motorsport általában, mikor érzik úgy egyes szereplők, például Bernie Ecclestone, hogy a finoman szólva is érdekes szokásokkal és erkölccsel bíró elnök rossz fényt vet az egész szervezetre.

Mi arra tippelünk, hogy Mosley nem tölti ki a még körülbelül egy évig tartó mandátumát.