Forma-1-es versenyen nem látjuk többet

Forma-1-es versenyen nem látjuk többet

Az osztrák Alexander Wurz, aki tavaly a Williamsnél versenyzett, a Kínai Nagydíjat követően bejelentette visszavonulását, és a szezonzáró Brazil Nagydíjon már nem is ült autóba. Wurz 2001 és 2005 között a McLaren tesztpilótája volt, majd 2006-ban a Williamsnél töltötte be ezt a szerepet. 2008-tól a Hondánál lesz tartalék- és tesztpilóta, azonban állítása szerint nem jelenti azt, hogy meggondolta volna magát a korábbi döntésével kapcsolatban.

“Visszavonultam az aktív versenyzéstől, de mindig is mondtam, hogy imádom a tesztelést és a fejlesztési munkát. Nem éreztem biztosan, hogy teljesíteni tudnék egy egész idényt versenyzőként. De köztudott, hogy a versenyzés – amit a pilóták a legjobban szeretnek az egészben – csak nagyjából tíz százaléka a munkánknak. Persze még most is imádok vezetni, a Hondánál pedig tökéletes lehetőség adódott, hogy egy kiváló emberekből álló csapatnál tesztelhessek.”

Wurz, aki 1996-ban, az addigi legfiatalabb versenyzőként már nyert Le Mans-ban, idén újra pályára lép majd a legendás francia versenyen. Bár egyelőre még nem árul el részleteket, valószínű, hogy egy Peugeot-ba ül majd.  

“Erről csak később, a csapat hivatalos bejelentése után beszélhetek, de biztosan ott leszek a híres versenyen, amely a pályafutásom kezdete óta mindig is lenyűgözött.”