Az elnök elintézte, vége a botránynak

Az elnök elintézte, vége a botránynak

Az FIA szakemberei által ősszel lefolytatott vizsgálatban fény derült arra, hogy a csapat a korábban feltételezettnél sokkal nagyobb mértékben húzott hasznot a Ferraritól illegálisan megszerzett adatokból, azokat a 2008-as autójuk fejlesztésnél is felhasználták.

A Motorsport Világtanács ezért két hete úgy döntött, hogy az ügyben újabb tárgyalást rendel el február 14-re. A McLaren a múlt héten azonban nyílt levélben ismert be töredelmesen mindent és megkövetett minden érintettet, a szóban forgó fejlesztéseket pedig befagyasztotta.

A levélre gyorsan reagált az FIA, az elnök, Max Mosley a sport érdekeinek figyelembe vételével azt kérte a Motorsport Világtanács tagjaitól, hogy töröljék a februári tárgyalást, és zárják le a kémügyet egyszer, s mindenkorra.
 
A párizsi testület ma nyúlfarknyi közleményében jelezte, hogy elfogadja az elnök kérését.

“Az FIA elnöke, Max Mosley kérésével egyetértve a Motorsport Világtanács törli a 2008. február 14-re kitűzött meghallgatását.”

Ezzel le is zárult a 2007-es Forma-1-es idény legnagyobb botránya, a McLaren kémkedési ügye.