Nem megy sehova

Nem megy sehova

A McLaren csapatfőnöke, Ron Dennis a kémügy körüli botrány és a zaklatott idény ellenére sem hagyja el a posztját.

Az FIA szakembereinek őszi vizsgálata szerint a McLaren 2008-as autójának tervezésénél az illegálisan megszerzett Ferrari-adatok felhasználásra kerültek. A csapat a múlt héten nyílt levélben kért bocsánatot az ügy miatt és befagyasztotta az érintett fejlesztéseket. A levelet a csapatigazgató, Martin Whitmarsh szignálta. Ugyancsak ő jelentette be pénteken, hogy Lewis Hamilton partnere jövőre Heikki Kovalainen lesz.

Ron Dennis feltűnő hallgatása miatt felmerült, hogy a megtépázott tekintélyű csapatfőnök esetleg távozik a McLaren éléről, de a 60 éves brit szakember hétvégén személyesen cáfolta a találgatásokat.  

“Nem távozok, ez száz százalék. Tudom, hogy vannak, akik jobban szeretnék, ha visszavonulnék, de nem fogok. Nem hiszem, hogy ez jó lenne a csapat érdekeinek” – mondta Dennis a News of the World-nek.