Fisichella lelkes, Ralf kevesli a lehetőséget

Fisichella lelkes, Ralf kevesli a lehetőséget

A Renault-tól valószínűleg távozó Giancarlo Fisichella tegnap Jerezben megkezdte a Force India tesztelését. Az olasz versenyző egyelőre kipottyanni látszik az F1-es mezőnyből, de ha a kiscsapatnál helyet kap, örömmel segít majd a fejlődésben.

“A Forma-1 iránti szeretetem motivál, és a hozzáállásom még mindig megfelelő. Úgy gondolom, hogy még sokat adhatok, bármelyik csapatnál versenyezzek is. Nagyon izgalmas, amit a Force Indiánál láttam, az ideinél sokkal több pénzük lesz, ezért azt hiszem, ha velük maradok 2008-ra, akkor sokat segíthetek a fejlődésben” – mondta tegnap Fisichella.

“Persze nem futamgyőzelmekről ábrándozunk, vagy arról, hogy az élmenőkkel küzdenénk, de úgy gondolom, hogy érdekes eredményeket hozhatunk, ha a körülmények is a mi oldalunkra állnak.”

A Force Indiánál szintén tesztre készülő másik veteránról, Ralf Schumacherről úgy hírlik, hogy egy kicsit máris neheztel a csapatra. Míg Fisichella két napot kért – és kapott – a bizonyításra, addig az extoyotás német csak egy napig tesztelheti az autót, és mutathatja meg, hogy mire képes. Ahogy az olasz pilótának, úgy Schumachernek is a kiscsapat lehet az utolsó lehetősége az F1-ben maradásra.