F1 Maláj Nagydíj: Sokaknak volt jó a melegben! 1

F1 Maláj Nagydíj: Sokaknak volt jó a melegben!


Ismét Forma-1-es verseny volt, bár ebből kevés derült ki a nézőknek. Azt láthattuk, hogy köröznek az autók a maláj pályán, a győzelemért folytatott harc viszont nem elsősorban az aszfalton dőlt el, hanem a háttérben. Ismét a csapatok taktikai szakembereinek számításai tették izgalmassá a verseny hajráját. Juan Pablo Montoya például úgy lett negyedik, hogy szinte nem is történt vele semmi, teljesített 56 kört, aztán leintették.

Giancarlo Fisichella végig vezetve szerezte meg a Renault csapat idei második győzelmét, akit a csapat a rádión keresztül folyamatosan biztatott, hogy ugyan nyomjon már egy kövéret. Fernando Alonso remekelt a versenyen. A hatodik helyről rajtolt és mialatt a két Williams, Nico Rosberg és Mark Webber egymással csatázott a rajtnál, simán elment mellettük és feljött a harmadik helyre.

Az egész verseny alatt üldözte a második helyen autózó Jenson Button-t. Az első kerékcserék alkalmával Alonso tovább maradt kinn a pályán, ami lehetővé tette, hogy utána könnyebb autóval beérje hondás ellenfelét. A második kerékcseréknél vitte be a mélyütést a Renault, amikor lemásolták az előző versenyen bemutatott boxutcás előzést. Ezúttal azonban nem Michael Schumacher, hanem Jenson Button volt a szenvedő fél.

Alonso második helyével megerősítette első helyét a világbajnoksági pontversenyben, ugyanúgy mint a kettős győzelmet szerző Renault is. Ez volt a Renault történetének második kettős győzelme, Fisichellának pedig a harmadik elsősége. Button is elégedett lehet, hiszen a spanyol világbajnok mellett ő a másik, aki mindkét versenyen dobogóra állhatott, sőt mindketten egy motorral teljesítették a két versenyt. Szemben sokakkal, akiknek már motort kellett cserélni, hiszen ennek a versenynek öten is új motorral vágtak neki. Sőt!

Többen búcsúztak idő előtt most is, mindössze 14-en látták meg a célt. A meleg a versenyen szedte áldozatait, mindkét Williams, mindkét Red Bull pilótája hamarabb zuhanyozhatott, de az Aguri, a Toro Rosso, a BMW és a McLaren sem úszta meg vezéráldozat nélkül. Raikkönen például már az első körben falhoz csapta autóját, miután Christian Klien hátulról neki koccant.

A verseny végén a két Ferrari gondoskodott az izgalmakról, a mezőny végéről rajtoló, de csak egyszer tankoló Felipe Massa, Michael Schumacher második kerékcseréjénél a német elé kerül. Felmerült a kérdés: vajon a Ferrari, ad-e utasítást a hétszeres világbajnok elengedésére? A válasz: nem. Bár az eredményből nem feltétlenül látszik, remekelt a Ferrari. Michael Schumacher és Felipe Massa is büntetéssel kezdte meg a versenyt a 7. illetve az utolsó sorból rajtoltak, ennek ellenére sikerült feljönniük az ötödik és a hatodik helye.

Nem lehetnek azonban feltétlenül boldogok, hiszen ellenfeleik leveleit írtak az FIA-nak, hogy vizsgálják felül a szárnyakra vonatkozó előírásokat. Ezúttal a Ferrari első szárnyaira haragszanak az ellenfelek, amelyek nagy sebességnél a hátsókhoz hasonlóan elhajlanak, javítva a légellenálláson. Az ellenfelek állítólag megóvják a csapat eredményét, ha az FIA nem talál megoldást a következő futamig.

Ralf Schumachernek is jó volt a vasárnap, hiszen bár a 21. helyről rajtolt, sikerült csapattársa elé kerülnie, sőt egészen a hetedik helyig menetelt. A bátyja árnyékában versenyző német, ismét megcsillagtotatott valamit a közös génekből.

Végső sorrend és nyilatkozatok a következő oldalon


A 2006-os Maláj Nagydíj végeredménye:

1. FISICHELLA Renault M 1h30’40″529 205.397 Km/h
2. ALONSO Renault M + 0’04″585
3. BUTTON Honda M + 0’09″631
4. MONTOYA McLaren Mercedes M + 0’39″351
5. MASSA Ferrari B + 0’43″254
6. M.SCHUMACHER Ferrari B + 0’43″854
7. VILLENEUVE BMW Sauber M + 1’20″400
8. R.SCHUMACHER Toyota B + 1’21″200
9. TRULLI Toyota B +1 kör
10. BARRICHELLO Honda M +1 kör
11. LIUZZI Toro Rosso Cosw. M +2 kör
12. ALBERS Midland Toyota B +2 kör
13. MONTEIRO Midland Toyota B +2 kör
14. SATO S. Aguri F1 Honda B +3 kör

Kiestek:

15. HEIDFELD BMW Sauber M +8 kör
16. SPEED Toro Rosso Cosw. M +15 kör
17. IDE S. Aguri F1 Honda B +23 kör
18. KLIEN RedBull Ferrari M +30 kör
19. WEBBER Williams Cosworth B +41 kör
20. COULTHARD RedBull Ferrari M +46 kör
21. ROSBERG Williams Cosworth B +50 kör
22. RAIKKONEN McLaren Mercedes M +56 kör

Ezt mondták a dobogósok:

Giancarlo Fisichella:

Tökéletes, de kemény verseny volt. Remek volt a kocsi, ezért köszönet a Renault csapatnak. Nagyon meleg volt, igazán forró verseny volt, már a verseny közepén úgy érzi az ember, hogy nem bírja tovább, de folyamatosan hajtottam magam előre. Szeretném ezt a versenyt a múlt héten elhunyt gyermekkori barátomnak ajánlani.

Fernando Alonso:

A verseny elején a sok benzinnel nagyon nehéz volt a kocsi, ezért nem voltam elég gyors. Kockáztattam az előzésénél, de bejött. Utána viszont sikerült gyorsulnom. Most 18 pontom van és remélem Ausztráliában sikerül megismételnem bahreini győzelmemet.

Jenson Button:

Mindenütt a határon mentem, sehol nem tudtam volna ennél gyorsabb lenni. Egyedül Scott Speed tartott fel egy kicsit a lekörözésénél. Nagyon nehéz legyőzni a Renault. Kemény hétvége volt. Az, hogy most a dobogón állhatok, jó eredmény, most harmadik vagyok a bajnokságban is, ami szintén nem rossz.