Sylvester Stallone nagy órarajongó hírében áll, ám most úgy döntött, hogy öt luxusszerkezettől is megválik a Phillips aukciósház segítségével. Azon óraszakértők szerint, akik mindig figyelik, mit hord, a filmsztár kedvenc márkája a Rolex, melyből egy nem túl szerény gyűjteménye is lehet.

Ám Stallone a többi luxusmárkával sincs rosszban, annak ellenére, hogy eladja óráit. 1996-ban fedezte fel magának a Panerai Luminort, amikor Rómában forgatta a Daylight – Alagút a halálba című filmet. Ekkor egy együttműködést is kötött az olasz manufaktúrával, több időmérő eszközt is az ő szignójával láttak el.

Megválik luxusóráitól Sylvester Stallone 1

Az imént említett órából vett is egyet rögtön – ez, valamint jó pár Richard Mille is kalapács alá kerül december 12-én New Yorkban. Utóbbiak között van olyan kronográf, melyből mindössze 20 darab készült, míg egy másik szerkezetet A feláldozhatók 3 forgatásán viselt Stallone.

Megválik luxusóráitól Sylvester Stallone 2

Az RM 25-01 tervezésében Stallone is részt vett

Mind közül a legértékesebb a 30 példányban készült, aranykoponyával díszített Richard Mille lehet, melynek árát 700 ezer dollárra (211 millió forintra) becsüli az aukciósház. Az öt óra együttesen több mint 2 millió dollárt (600 millió forintot) is hozhat Stallone konyhájára.

Megválik luxusóráitól Sylvester Stallone 3Megválik luxusóráitól Sylvester Stallone 4

Ugyanezen az árverésen Steve McQueen és Paul Newman legendás és méregdrága órái is új gazdára találhatnak, nézd meg azokat is!

Forrás: Esquire
Kép(ek) forrása: Getty Images, Phillips