Károly igazi rendszámmegszállott. Elmondása szerint még a rendszerváltás előtt kezdte el gyűjteni őket, amikor Szentes határában talált egy sárga, holland rendszámot. Azóta tele van régi rendszámmal a fészere. Sokat kifejezetten odaajándékoznak neki. „A feleségem néha értetlenül nézi, hogy tudok egy rendszámból annyi mindent kiolvasni. Különcnek tart, de szeret nagyon” – kezdte Károly.
Egy napon azonban kedvese úgy döntött, itt az ideje, hogy kezdjen valamit a rendszám és számmániájával. Elvitte egy jósnőhöz, hogy úgymond „irányba tegye emberünket”. A találkozó nem volt hiába. „A jósnő azt mondta nekem, hogy tegyem meg az ötöslottón azokat a rendszámokat, amelyekben azonos számjegyek szerepelnek. Azt mondta, hogy a hatodik fog számomra igazán szerencsét hozni” – árulta el nekünk olvasónk. Károly elsőre csak mosolygott ezen az egészen, de közben azért mégis egész nap figyelte a rendszámokat azon a napon.
„Egész álló nap mindössze öt darab olyan rendszám volt, amiben egymás után kétszer szerepelt ugyanaz a szám. Úgy döntöttem, hogy veszek inkább egy hatos lottót és azon játszom meg az addig fejben összegyűjtött kétjegyű számokat. Az utolsót pedig beírom én magam” – osztotta meg velünk Károly a tapasztalatait. Pár nappal később szembesült vele, hogy a számok bejöttek, csak annyi volt a szépséghiba, hogy az ötöslottón. Hajszál híja választotta el attól, hogy milliárdos legyen.
„Nem ez volt aznap a legrosszabb történés. Egy fickó egy kicsit meghúzta a kocsimat. Elismerte a felelősségét, de a rendszáma nem hagyott nyugodni. Az volt a kocsijára írva, hogy URO-007, mégis milyen ember választ ilyen rendszámot magának?” – írta nekünk Károly. Kiderült, hogy a férfi urológus volt, innen eredt az egyedi rendszám is. Főhősünk megragadta az alkalmat, és feltett neki egy személyes kérdést. Azt kérdezte, hogy szerinte minek köszönhető, hogy napok óta akadozik a vizelete, illetve, hogy rendszeresen felkel éjszaka pisilni?
Az urológus azt felelte neki, hogy valószínűleg prosztatagyulladása van, de az sem kizárt, hogy jóindulatú prosztatamegnagyobbodással kell szembenéznie. Azt javasolta neki, hogy látogasson el egyik rendelésére, hogy pontosan meg tudja állapítani, mi a baj. „Szerencsétlenségemben visszakaptam az egészségem, és azt hiszem, ez mindennél fontosabb. A legbölcsebb az lett volna, ha a rendszámok vizslatása helyett tárcsáztam volna egy urológus telefonszámát. Akkor a panaszaim is kevesebb ideig tartottak volna” – jegyezte meg félig tréfásan Károly.
HIRDETÉS
A Proxelan végbélkúp klinikai vizsgálatokkal igazolt hatású helyi készítmény a prosztatagyulladás tünetei ellen, amely ott enyhíti a panaszokat, ahol a probléma van. Az ápoló hialuronsav és gyógynövények kombinációja teljessé teszi a gyógyszeres kezelést, enyhítve a vizelési zavarokat és a fájdalmat. Vény nélkül könnyen elérhető a hazai patikákban, ezért a fellángoló fájdalmak esetén azonnal használható, akár hosszú távon is.
Patikában kapható gyógyászati segédeszköz
Fotó: Phytotec Hungária Bt.
A KOCKÁZATOKRÓL OLVASSA EL A HASZNÁLATI ÚTMUTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT!