Igazi népünnepélynek számít az Egyesült Államokban a Super Bowl, az NFL döntője tömegeket ültet le a tévéképernyők elé. Az élményt a félidei show-műsorral együtt persze a helyszínen a legjobb átélni.
A döntőre, melyet idén Los Angelesben tartanak, azonban sokan nem tudnak bejutni, hiába nagy rajongói a sportágnak. Ennek szimplán pénzügyi okai vannak. A jegyek már rég elfogytak, ilyenkor már csak a jegytulajdonosok adhatják-vehetik egymás között a belépőket. Sokan meg is teszik ezt, például ha a kedvenc csapatuk mégsem lesz ott a döntőben.
Az idei Super Bowlra két kisebb rajongótáborral rendelkező csapat jutott be, és ez meglátszik a jegyárakon is. Míg az elődöntők magasságában, ahol még két népszerűbb csapat is versenyben volt, a legolcsóbb jegyeket még 6500 dollárért (2 millió forintért) kínálták, ám miután kiderültek, kik lesznek a döntősök, sokan engedtek a jegyárakból. A legolcsóbban jegyeket kínáló kereskedői oldalon valamivel 5700 dollár (1,8 millió forint) alatt van még a határ.
Persze ezek az árak az elkövetkezendő másfél hétben még bőven fognak felfelé kúszni, a döntőhöz közeledve felélénkül a jegykereskedelem. Azt sem érdemes elfelejteni, hogy ezek a legolcsóbb jegyek, fenn a stadionok felső karéján: aki igazán jó helyről szeretné nézni a döntőt, annak legalább 25-35 ezer dollárt (7,87-11 millió forintot) kell fizetnie.