Manapság minden magára valamit is adó márka igyekszik kifejezni, hogy ők igenis foglalkoznak a környezettel, amit lehet, újrahasznosítanak, és minimálisra csökkentik a kidobott szemetüket. Ebből a szempontból igencsak nehéz helyzetben vannak a luxus- és divatmárkák, hiszen alapvetően olyan szolgáltatást nyújtanak, melyre nem is feltétlenül lenne szüksége az emberiségnek.

Ebből a helyzetből próbálta a legjobbat kihozni a Bulgari azzal, hogy egy építészstúdióval összefogva pezsgősüvegek újrahasznosításával csinosították ki sanghaji üzletük bejáratát. A hátulról megvilágított, 274 négyzetméteren szétterített zöld üvegdaraboknak köszönhetően az egész homlokzat kapott egy jádés-zöldes ragyogást, mely egyben utalás a kínai történelemre is: a Távol-Keleten már az időszámítás előtti 6000-2000 közötti időszakban is dolgoztak a féldrágakővel.

Pezsgősüvegek díszítik a luxusüzlet bejáratát 1
Pezsgősüvegek díszítik a luxusüzlet bejáratát 2

Pezsgősüvegek díszítik a luxusüzlet bejáratát

Pezsgősüvegek díszítik a luxusüzlet bejáratát 9
Pezsgősüvegek díszítik a luxusüzlet bejáratát 10
Pezsgősüvegek díszítik a luxusüzlet bejáratát 11
Pezsgősüvegek díszítik a luxusüzlet bejáratát 12
Pezsgősüvegek díszítik a luxusüzlet bejáratát 13
Pezsgősüvegek díszítik a luxusüzlet bejáratát 14
Fotó megosztása:

A Bulgari célja egyébként az, hogy a közeljövőben az újonnan épülő üzletei 100 százalékban fenntartható forrásból származó alapanyagokból épüljenek. Emellett az energiafelhasználást is csökkenteni szeretnék: itt például az összepréselt pezsgősüvegeket megvilágító lámpák az átlagoshoz képest 50 százalékkal kevesebbet fogyasztanak.