A Google önjáró autója milliószámra falta a kilométereket az elmúlt években, és egyszer sem okozott balesetet – pontosabban a vállalat egyszer sem ismerte el, hogy az ő hibájukból történt volna egy-egy kisebb ütközés. Most azonban legalábbis részleges felelősséget vállaltak azért az ütközésért, amely február 14-én, Kaliforniában történt. A számítástechnikai gigász kifinomult technológiáját hordozó Lexus RX450h hibrid szabadidőjármű a cég központja közelében karambolozott egy busszal.




Az autonóm mobilitás ellenzői rögtön rákezdtek a naugyemimegmondtukra, a Google ellenben a következő közleményt adta ki: „Az ilyen jellegű félreértés mindennapos az emberi autóvezetők között. Klasszikus példája volt ez annak a közúti közlekedés szerves részét képező helyzetértékelő folyamatnak, amelyben mindenki megpróbálja megjósolni a másik fél lépéseit. Ebben az esetben nyilvánvalóan mi is felelősek vagyunk a történtekért, hiszen ha az autónk nem húzódik a sáv közepére, nem következik be a baleset. Ugyanakkor a tesztpilótánk azt gondolta, a busz le fog lassítani, vagy megáll, hogy beengedje őt a sávba, illetve hogy erre kellő hely áll majd rendelkezésére.