Pont így üti meg a gödör széle a gumi és a felnit, csak nagyobb erővel
Ez a szálszakadt, púpos oldalfalú gumi is kuka, nemcsak a széthasadt abroncsokat kell cserélni
Tulajdonképpen élvezet Budapesten kanyarogni a sportfutóműves Ibiza FR-rel, csak nem az úthibák miatt
9 fotó
Fébert István valószínűleg ma Magyarország legolcsóbb útépítője: saját munkáját nem számolva 20 liter gázolajból és több köbméter ledarált hulladék aszfaltból megoldotta a három éve húzódó problémát – írta a Délmagyar.

“2012 óta várt az utcában elkerítve egy csatornafedél arra, hogy a körülötte lévő lyukat kijavítsák. Több helyen akkora kátyúk voltak, hogy felakadt a feleségem autója” – mesélte Fébert. A szokványos történet váratlan fordulatot vett, amikor kiderült: Fébert ráunt a hivatalok hívogatására, fiaival nekivágott a 260 méternyi út javításának.

“A szomszédok is örülnek, végre jobb lett az út. A vízmű elvitte a kordonokat, más nem történt. Levágtuk a gazt is, hogy ha már széles az út, használni is tudjuk” – tette hozzá. Fébert István hangsúlyozta, nem akarta az egész utcát felújítani, de amikor nekikezdett, azt látta, csak teljes megoldásban szabad gondolkozni.