Mindez azt is jelenti, hogy sikeres lehet a T6 és a Caddy bevezetése, hiszen Németországban, Ausztriában és Svájcban már megérkeztek a márkakereskedőkhöz az új modellek. Elődjéből, az ötödik generációs Transporterből összesen 88 ezer darab fogyott 2015 első felében (2014-ben 81 500 db), míg a Caddy-ből 73 900 (2014: 73 500). Kiemelkedő kereslet mutatkozott a Crafterre, melyből 23 700 példány talált gazdára világszerte, ami 5,3 százalékos növekedést jelent. Az Amarok pickupeladásai ezzel szemben 36 700 darabra (2014: 38 800) estek vissza, ami 5,6 százalékos csökkentést jelent.

Ha konkrétabban nézzük az európai piacot, akkor azt lehet mondani, hogy Nyugat-Európában dinamikusan növekedtek a Volkswagen Haszonjárművek eladásai: ez év januárjától június végéig 5 százalékkal 151 ezer járműre emelkedett a gyártó értékesítése. A legjobb piacnak ismét a hazai pálya, vagyis Németország bizonyult, mivel ott 58 300 darab VW-logós haszonjárművet értékesítettek szemben az egy évvel korábbi, 56 ezer darabos állománnyal.

Speciális rendeltetésű T1-es. Idehaza már egy roncs is több millióba kerül
Kellemes színvilág köszön vissza a Caravelle-ben, melyben  kilenc ülőhely áll rendelkezésre. A Caravelle-t  még 1980-ban, a harmadik generációs Transporterrel együtt mutatták be, a Volkswagen azóta is a kínálatban tartja
A T6-ban kényelmesen el lehet érni az információs és szórakoztató rendszer képernyőjét
A Volkswagen ügyelt arra, hogy a világpremierből ne legyen tejcsárda: szép és intelligens hoszteszlányokat kértek fel a rendezvényre, akik kérés nélkül mosolyogtak
30 fotó

A hatodik generációs Transporter a legendás elődök előtt tiszteleg. Talán nem túlzás azt állítani, hogy még mindig a T1-es bír a legnagyobb kultusszal

A hatodik generációs Transporter a legendás elődök előtt tiszteleg. Talán nem túlzás azt állítani, hogy még mindig a T1-es bír a legnagyobb kultusszal

A Volkswagen Haszonjárművek legdinamikusabb nyugat-európai piaca Nagy-Britannia, Spanyolország és Olaszország volt, 11 és 15 százalék közötti növekedéssel. Kelet-Európában jelentős veszteségeket könyvelhetett el a gyártó, hiszen térségünkben az eladások 15 200 járműre csökkentek a tavaly 18 800-ról, ami 18,9 százalékos esést jelent.