Az 1987. július 3-án a németországi Heppenheimben született pilóta a Formula BMW-s, Formula-3-as és Formula Renault-s kezdetek után került az F1-be.
Először 2005-ben, a BMW ifjoncaként tesztelt F1-es autót, Jerezben vezette a Williams FW27-esét, ahogy mondta, “összeszarta magát” az élménytől, azt hitte, ez nem is neki való.
2006-ban már sokkal jobban ment neki, a Török Nagydíjon a BMW tartalékosaként vezetett az első szabadedzésen, ahol rögtön a leggyorsabb lett, mindenki felfigyelt rá, sosem történt még olyan, hogy valaki az első hivatalos F1-es szereplésén első legyen. Egy másik rekordot is beállított: karrierje kezdete után mindössze 9 másodperccel már büntetést is kapott, túl gyors volt a bokszutcában.
2007-ben mutatkozott be versenyen: az Amerikai Nagydíjon a BMW-nél a sérült Robert Kubicát helyettesítette, pontszerzéssel debütált, a sportág történetének legfiatalabbjaként. Az idény második felére a támogatója, a Red Bull átvette a Toro Rossóhoz, a Magyar Nagydíjtól állandó versenyző lett.
A faenzai kiscsapatnál következő évben az Olasz Nagydíjon tett csodát: szombaton megszerezte első pole-ját, a vasárnapi vizes futamon pedig elképesztő érettséggel győzött is. Mindkét eredményt a sportág történetének legfiatalabbjaként érte el.
2009-ben már a nagycsapatnál, a Red Bull Racingnél kapott helyet. Első évében még “csak” négyszer győzött, második lett a bajnokságban, de a következő évben példátlan sikersorozatot kezdett meg.
2010-ben öt győzelemmel a szezonzárón fordítva, a 3. helyről előrelépve nyerte meg első címét, 2011-ben pedig elképesztő dominanciával – 9 futamgyőzelem, és rekordszámú, 15 pole – védte meg azt. 2012 keményebb dió volt, de újabb öt győzelemmel az utolsó pillanatban megint ő lett a bajnok.
Idén újra a 2011-es formát hozta a német, az eddigi 16 futamon 7 pole-t gyűjtött, kilencszer győzött, ebből az utóbbi hat futamon zsinórban hatszor. A lehetséges 400 pontból 322-t szerzett meg, 80,5 %-os az eredményessége.
Eddigi 117 futamán összesen 36-szor nyert, 43 pole-t gyűjtött, 59-szer állt dobogóra, 21 leggyorsabb kört futott. Az örökranglistákon győzelmek számával a 4. (30,7 % sikerrátájával a 3.), a pole-okat tekintve 3. (36,75 %-kal, 5.), mindössze 26 évesen. Könnyen lehet, hogy 3-4-5 éven belül minden rekordot megdönt, ha így folytatja.
















