Turán Frigyes és Zsiros Gábor nagy dobásra készül. Azután, hogy tavaly a rali-világbajnokság történetében első magyar párosként pontot szerzett, most komplett sorozat teljesítésére készül. Hét versenyen állnak rajthoz a világbajnokság S2000-es kategóriájában (SWRC).
A Synergon Turán Motorsport kettőse a tavalyi Katalán-ralin egy Ford Focus WRC-vel indult, s bár nagy bukás lett a vége, a részeredmények meggyőzték a fordosokat, úgyhogy segítettek a folytatásban.
“A katalán futamnak abszolút pozitív fogadtatása volt a Ford-csapaton belül, azt mondták, jobb, hogy a hetedik helyről kiestünk, mintha a huszadik körül kullogtunk volna. Malcolm Wilson csapatfőnök már akkor felajánlotta, segít nekünk a folytatásban. Az idei World Rally Car azonban vadonatúj, két és fél év fejlesztése van benne, úgyhogy számunkra megfizethetetlen. Ezért döntöttünk az anyagilag elérhetőbb S2000-es mellett, amellyel szintén óriási kihívás lesz versenyezni. Még el sem hisszük, hogy sikerült, de a hét végén leadtuk a nevezésünket a sorozatra, úgyhogy most már lassan kezd realitássá válni” – mondta Turán Frici.




Turánék versenyautóját nem a Ford WRC-t versenyeztető M-Sport üzemelteti, ezt a feladatot a korábbi gyári pilóta, Markko Martin csapata végzi. A versenyzők már ki is próbálták az autót Észtországban, Tallinban, mínusz 29 fokban, hófalak között, egy szinkronpályán.
“Rettenetesen izgalmas volt a teszt, hiszen minden újdonság volt számomra: S2000-es autót sem vezettem még, hóban meg aztán pláne. De már az első kilométertől kezdve nagyon szimpatikus volt számomra a Fiesta, az utolsó tíz kilométerre pedig Markko beült mellém, ami nagyon nagy élmény volt. Ráadásul az is kiderült, hogy csapattársammal, Ott Tanakkal nagyon hasonló a vezetési stílusunk, mert az ő beállításai abszolút megfeleltek nekem. Ez segít majd a közös munkában” – mondta Turán Frici, aki Zsiros Gabival együtt komoly fizikai felkészüléssel alapoz az új szezonra, amelyben a hétből mindössze két helyszínt ismer (a francia és a katalán futam pályáit), úgyhogy jó néhány izgalmas kaland vár rá.
Bár az S2000-es Fiesta külsőleg nagyon hasonló a WRC-hez, technikája más. Kisebb szárny van rajta hátul és más az orrspoiler is. Motorja 2,0 literes szívó, teljesítménye 280 lóerő, maximális nyomatéka 260 Nm. A hajtásláncban hatfokozatú, szekvenciális sebességváltó és állandó összkerékhajtás szerepel. A típus rögtön megnyerte első versenyét, a tavalyi Monte Carlo-ralit. De a hétvégén zajlott Mexikó-ralin is a leggyorsabb volt kategóriájában.
“Frici a teszten remekül alkalmazkodott az S2000-eshez, s mivel megkapja a gyári beállításokat, valamint a gyári Ford-csapat egyik mérnöke segíti a munkáját, az a cél, hogy párosunk jó eredményeket érjen el. Bár nem lesz könnyű, hiszen a mezőny erősebb, mint valaha” – mondta Eiles Tibor csapatfőnök.
Az SWRC kategóriának idén nyolc versenye van, az első volt Mexikóban, amit a magyar páros kihagyott. A nagy kaland Turán Friciék számára az április közepén tartandó Jordán-ralin kezdődik.
Versenyprogram:
1. 2011. április 14-16., Jordánia
2. 2011. május 5-8., Olaszország
3. 2011. június 16-19., Görögország
4. 2011. július 28-31., Finnország
5. 2011. augusztus 18-21., Németország
6. 2011. szeptember 29-október 2., Franciaország
7. 2011. október 20-23., Spanyolország
