167 fotó
Lenyomta a Suzukit az Opel 6 7163 új autót helyeztek forgalomba Magyarországon 2009 februárjában, ami 46 százalékkal marad el az egy évvel korábbi számoktól. 2008 második hónapjában ugyanis több mint 13 ezer autót adtak el – derül ki a Jato Dynamics, a világ vezető autóipari adatszolgáltatója kimutatásából.

Februárban az Opel adta el a legtöbb, 1733 autót idehaza, ezzel 13,2 százalékos piaci részesedést elérve. A második helyen a Ford áll 1620 eladott új gépkocsival. Mindkét gyártó – követve a piaci folyamatokat – közel 50 százalékkal alacsonyabb értékesítési mutatókat produkált, mint tavaly.

Az évek óta piacvezető Suzuki, bődületes, 70 százalékos visszaesés után már csak harmadik a listán. Tavaly februárban 4260 autójukat vásárolták meg idehaza, míg idén csak 1279-et. A negyedik helyen jegyzett Volkswagenből 1147 kelt el.

Az első két hónap összesített eladásai is jelentősen elmaradnak a tavalyi számoktól, hiszen akkor több mint 25 ezer új személyautóval gazdagodott a magyarországi autópark, míg idén 13 130-cal bővült. A Jato előrejelzése szerint a március sem alakul majd valami fényesen, az első pár nap vizsgálata szerint 7200 autó kelhet el Magyarországon. Így pedig már könnyedén elképzelhető, hogy még a százezres darabszámot sem éri el 2009-es autóeladás.

Forrás: JATO