



Komoly bajban is lennének a biztosítók, ha mindenki venné a fáradságot, és összehasonlítaná ajánlataikat, hogy aztán olcsóbb kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást kössön. A legnagyobb hazai alkusz, a Netrisk honlapján eddig 400 ezren számolták ki a kötelezőjüket, és közülük 340 ezren kaptak a jelenleginél olcsóbb ajánlatot.
Ennek megfelelően elképzelhető, hogy az autósok 85 százalékának megérné kötelezőt váltani. A díjkalkulációk alapján az elérhető átlagos megtakarítás évente 15 600 forint, a tényleges díjcsökkenés azonban ennél kisebb, 13-14 ezer forint volt, mert azok, akik átkötöttek, nem mindig a legolcsóbb biztosítót választották.
Ha ez utóbbi összeget vesszük alapul, és felszorozzuk az autósok 85 százalékával, azt kapjuk, hogy a biztosítók kötelezőből származó díjbevétele akár 33-35 milliárd forinttal is csökkenhetne jövőre, miközben a jelenleg éves szinten mintegy 140 milliárd forintot hozó üzletág az ezzel foglalkozó társaságoknak így is tízmilliárdos nagyságrendű veszteséget termel.
Még szerencse, hogy a magyarok többsége szinte soha nem vált bankot, szolgáltatót vagy biztosítót, utóbbiak is nyugodtan megtehetik, hogy a kötelezőkampányokban az új ügyfelek megszerzésére koncentráljanak, az ügyfelek többségének megtartására nem kell külön pénzt és energiát fordítaniuk. A várakozások szerint a lehetséges mintegy hárommillióból idén is csak 800-850 ezren kötik majd újra biztosításukat.
Forrás: Népszabadság
