Nem tölti be a szerepét

Túlságosan költséges és nem kellően hatékony a gépjármű-eredetvizsgálat jelenlegi rendszere – állítja a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). Emiatt a hatóság a rendszer felülvizsgálatát szorgalmazza.


Az eredetvizsgálat 1999. évi kötelezővé tétele óta a rendszer vitatható körülmények között működik. A vizsgálat alkalmazásának elsődleges célja a lopott gépjárművek forgalomból való kiszűrése, a lopások megelőzése. Ennek azonban nem tudott eleget tenni, ezért került sor a törzskönyv bevezetésére.

A GVH arra jutott, hogy az állami szervezetek több hibát is elkövettek:

  • Az állami szabályozás diszkriminatív módon terjesztette ki az eredetiségvizsgálatra kötelezés körét. Így felesleges többletköltségeket generál, amikor erre valós indok nincsen.
  • A jogalkotás a magánpiac szereplőinek érdekei mentén alakult. Például indokolatlanul magas – korábban kartellben kialakult – árakat ismertek el igazgatási szolgáltatási díjként.
  • A közbeszerzés elveivel ellentétesen, verseny nélkül alakult ki az egyes szereplők különleges, védett helyzete.
  • A költségnövekedést akadály nélkül átháríthatják a lakosságra, de kötelező jellege miatt nincs lehetőség annak kikerülésére.
  • Jelentős többletköltséggel az eredetvizsgálattal párhuzamos rendszereket alakított ki az állam.

Évi 14-15 milliárd Ft

Ezek miatt 2008-ban az eredetvizsgálat költségei már elérhetik a 14-15 milliárd forintot is, miközben tíz év alatt az autólopások száma az 1990-es évek második felére jellemző évi 15-17 ezerről az utóbbi években 7,5-8 ezerre csökkent.

A fenti számokból kiindulva, ha az autólopások számának csökkenését teljes egészében az eredetvizsgálat eredményének tudjuk be, egyetlen megelőzött autólopás becsült társadalmi ráfordítása mintegy másfélmillió forintra tehető.

Megszűnhet az autók eredetvizsgálata 7


Ötmillió egyetlen autó kiszűrésére

A lopott autók kiszűrését szolgálja a műszaki vizsgába integrált eredetvizsgálat is, amelynek többletdíja  – az alap 7700 forintos vizsgadíjon felül – 7200 forint. A vizsgált időszakban 15 ezer autóra több mint 100 millió forintot kellett kifizetniük a tulajoknak az adategyeztetést jelentő munkáért. Ám ebben az időszakban csupán 22 lopott gépkocsit találtak, így átlagosan egy lopott autó integrált vizsgálattal való kiszűrésének költsége csaknem elérte az ötmillió forintot.

A GVH szerint a rendszer túlságosan drága és a lopott autók kiszűrését, az autólopások megelőzését csak korlátozottan szolgálja. Nem kínál megoldást ugyanakkor a finanszírozási csalások ellen, melyek száma az elmúlt 5 évben megötszöröződött. A lízingcégek az elmúlt két évben 3 ezer gépjárművel kapcsolatos feljelentést tettek, kintlévőségük elérte az 5 milliárd forintot.

Ebből következően a GVH szerint indokolt az állami eredetvizsgálat felülvizsgálata, a rendszer átalakítása vagy akár megszüntetése, ami csökkentené az állami beavatkozásból fakadó társadalmi költségeket.

Forrás: Jogifórum